tóth gabi
Mint kiderült, a Király testévére teljesen megvakult, most azonban átesett egy szemműtéten, melynek köszönhetően talán újra láthat.
A rajongók eddig nem tudhatták, hogy mi történt a legidősebb Zámbó Jimmy testvérével másfél évvel ezelőtt. Miután második alkalommal is sztrókot kapott, azonnali műtétre volt szükség. Az orvosok megmentették az életét és bár továbbra is ápolásra szorult. Úgy tűnt, van némi remény arra, hogy idővel jobban lesz. Sajnos nem ez történt, ugyanis teljesen elvesztette a szeme világát.
Árpy tavaly elmondta, hogy György beszéde akadozik és a járása is eléggé bizonytalan, arról viszont nem ejtett szót, hogy a cukorbetegség következményeként teljesen elveszítette a látását.
Másfél éve elvesztette a szeme világát. Egy jókedvű ember volt, a családban ő volt a legvidámabb, aki mindig pozitívan állt az élethez. Jöttek a betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség, hirtelen fogyás, aztán pedig az, hogy szinte egyik napról a másikra megvakult
- sorolta a Borsnak, hogy testvérének mi mindent kellett átélnie.
A család nem nyugodott bele, hogy György már sohasem láthat, holott több orvos is azt mondta nekik, törődjenek bele a diagnózisba, sajnos nincs megoldás.
Szerencsére egy baráti segítséggel Szegeden találtunk egy orvost, aki vállalta a másfél órás operációt. Nem részletezte, hogy pontosan mit csinált vele, úgy tudom, valamilyen gázzal töltötték föl a szemét. Most 3-4 hetet kell várni a végleges eredményre, ez idő alatt felszívódik a gáz, amivel feltöltötte és 2 óránként csepegtetni kell a szemébe egy speciális szemcseppet. Az orvos azt ígérte, hogy Gyuri látni fog, aztán a másik szemét is megműti. Remélem, hogy a jó Isten velünk van és minden jól alakul
- jegyezte meg bizakodva Árpy, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a május 24-én tartandó Jimmy Emlékkoncerten a testvére is részt vehet majd.