tóth gabi
Zámbó Árpy nemrégiben arról mesélt, hogy 95 éves édesanyja még mindig lábadozik a combnyaktörése után. Ám nem Anna néni az egyetlen a családban, aki miatt borzasztóan aggódnak.
Úgy tűnik, hogy a Zámbó család életét folyamatos sorscsapások nehezítik. Nem elég, hogy a 95 éves Anna nénit súlyos baleset érte, és még mindig nem tud lábra állni, az egyik Zámbó testvér egészsége is egyre inkább romlik.
Jimmy testvére, György másfél évvel ezelőtt rosszul lett és mentőt kellett hívni hozzá. Árpy elmondta, a kórházban kiderült, hogy a férfi stroke-ot kapott.
„Megmondom őszintén, hogy azóta is aggódunk érte. Igaz, hogy sok idő eltelt azóta, de semmit nem javult az állapota, sőt mi több, még rosszabb lett. A beszéde napról napra romlik, akadozva beszél és egyre nehezebb megérteni, mit akar mondani. Egy háztartásban élnek édesanyámmal és segít neki az ápolásában, miközben ha így halad, ő maga is segítségre szorul majd. A járása is nagyon bizonytalan, borzasztóan féltjük őt, mert ahhoz, hogy megtörténjen a baj, elég egyetlen rossz lépés is” – tette hozzá Árpy, és elmondta, hogy Gyuri azóta rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra, mert nemrég más komoly egészségügyi probléma is felütötte a fejét.
Néhány hónappal ezelőtt újabb rossz hírt kaptak, megtudták, hogy Györgyre komoly műtét vár. Akkor Jimmy hivatalos oldalán tudatták a nyilvánossággal, hogy nagy a baj, és arra kértek mindenkit, aki szereti a családot, imádkozzon Györgyért.
„A nyaki ütőere elmeszesedett, és februárban meg kellett műteni. Akkor abban reménykedtünk, hogy ez megoldja majd a problémát, de nem így történt. Az operáció után még rosszabbul lett. A vérnyomása borzasztóan alacsony, ezért a mai napig gyógyszerekkel próbálják ezt kompenzálni, és abban reménykednek, hogy ettől majd javul az állapota. Megmondom őszintén, én már nem bízom ebben. Nagyon aggódunk érte mindannyian, és felkészültünk a legrosszabbra is…” – mondta a Borsnak szomorúan Árpy.