Soros György a háború folytatására buzdít, szerinte az emberélet nem számít

KÜLFÖLD
2 hónapja

Adományozó körútjáról vitték kórházba Gáspár Zsoltit

Gáspár Zsolti az elmúlt napokban kétszer is kórházba került, miután éles és szűnni nem akaró fájdalomra panaszkodott.

Gáspár Zsolti jó ideje járja már az országot és oszt adományokat gyerekeknek, időseknek és úgy általában a rászorulóknak. Ez a múlt héten sem volt másképp, amikor is többek között győri rászorulókat látogatott meg csapatával. Zsolti gazda ugyanakkor érezte, hogy valami nincs rendben vele, de úgy döntött, nem pihen, hiszen a gyerekek mindenhol izgatottan várják érkezését. 

Adományosztás közben lett rosszul Gáspár Zsolti Fotó: Gáspár Zsolti

Végül utazás közben olyan fájdalmak kezdték gyötörni, hogy nem maradt más választása, mint bemenni a kórházba. 

"Az a nagy helyzet, hogy napok óta komoly fájdalmaim voltak, de abban reménykedtem, hogy majd elmúlik, így folyamatosan úton voltam és jártam az ország óvodáit, idősotthonait és kórházait."

Először múlt hét szombaton kerültem kórházba, ahol kiderült, hogy mindkét vesém tele van apró kövekkel.

"Akkor a fájdalomcsillapító injekció segített és végül saját felelősségre haza is mentem" – kezdte a Ripostnak Gáspár Zsolti, aki az orvos tanácsa ellenére sem pihent. Másnap ismét útnak indult...

"Győrbe várták az adományokat, de útközben megint pokoli fájdalmaim lettek. Velem volt a feleségem, aki azonnal a kórház felé vette velem az irányt. Végül megkaptam a szükséges gyógyszereket, így most abban bízom, hogy ezek a vesekövek maguktól távoznak majd és nem kell komolyabb beavatkozásnak alávetnem magam" – tette hozzá Zsolti, aki persze szeretne mihamarabb újra autóba ülni, és folytatni az országjáró körútját, hiszen mint mondja, rengeteg hely van még, ahol elkél a segítség. 

Kétszer is kórházba került Zsolti gazda Fotó: Gáspár Zsolt

"2023-ban szeretnék minden egyes településre eljutni és vinni a segítséget. A csomagokba mindig vannak hosszan eltartható alapélelmiszerek, egy kis édesség a piciknek és némi vitamin is, hiszen arra mindenkinek szüksége van. Szerencsére rengeteg helyről kapunk segítséget." 

Olyannyira, hogy már a tengerentúlon is híre ment a munkánknak.

"Nemrég egy ott élő nagyon gazdag üzletember keresett meg minket, hogy szeretne csatlakozni hozzánk és szeretne eljönni Nógrádmegyerbe, hogy megnézze, hogyan élnek itt az emberek a cigánysoron. Nos, ez meg is történt..." – mondta büszkén a lábadozó Zsolti gazda

"Ebben az évben egyébként elindulunk a határokon túlra is, hiszen nem feledkezhetünk meg azokról a magyarokról sem, akik mondjuk Kárpátalján, a Vajdaságban, vagy éppen a Felvidéken élnek. Az ő kezüket sem engedjük el, hiszen ők is hozzánk tartoznak, ők is a mi vérünk" – jelentette ki határozottan Gáspár Zsolti

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Putyin váratlan bejelentése

origo.hu

Kétségbeesetten nyilatkozott Schobert Norbert

borsonline.hu

"Te vagy a legjobb" - Ibrahimovic magyar sportolót bálványozott

hirtv.hu

Soros György szerint folytatni kell a háborút

metropol.hu

Szoboszlai nagy bajba került: megbüntették, és ez még nem is a legrosszabb

hirtv.hu

Vezércikk: Fekália folyik a 120 millióért felújított zuglói tér padjain

origo.hu

Durva hír terjedt el Majkáról

mindmegette.hu

Ettől lesz extra ropogós a rántott csirke – nem fogod elhinni, mi a titkos összetevő

ripost.hu

Szörnyű hír terjed a neten Majkáról, kétségbe estek a rajongók

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

ripost.hu

Megszólalt a sztárok kutyatrénere: ezt mondta Tóth Andiról és Bailey-ről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

Hős vagy felelőtlen? Így reagáltak a sztárok Suhajda Szilárd halálára

LELKIZŐ

L. L. Junior pelenkázós videóval bizonyítja, hogy jó apa

LELKIZŐ

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

LELKIZŐ

Kiderült, mikor temetik Máthé Erzsit

LELKIZŐ

„Apám bennünk él tovább” – Így emlékszik meg elhunyt édesapjáról Dopeman

LELKIZŐ

Gyászol a művészvilág, meghalt a világhírű énekesnő

LELKIZŐ

„Elájultam, vizet hánytam” – Bódi Sylvi megdöbbentő vallomása