RETRO RÁDIÓ

"A babánk fél szívvel született! Mindennap imádkozunk a felépüléséért"

Létrehozva2023. 02. 06. 22:00

Csupán 4 hónapos a kislány, de már két műtéten van túl.

Szívszorító hírek érkeztek Angliából: egy mindössze néhány hónapos kisbabáért szorít az egész szigetország. A kis Rosalie ugyanis fél szívvel született, és most következik a harmadik életmentő műtétje rövid földi léte alatt. Az apró gyermek még soha nem hagyhatta el a kórházat, amióta megszületett.

A gyermek szülei még nagyon fiatalok, édesanyja 19, apukája 21 éves, de mindennap imádkoznak babájuk felépüléséért. Az anyuka a kórház mellé költözött, az apuka pedig kocsival ingázik a kórház, az otthonuk és a munkahelye között, hogy segíteni tudja anyagilag is a gyermekük gyógyulását. A költséges műtétek fedezésére ez azonban nem elég, így a család gyűjtést szervezett, az adományozásba pedig rengetegen szálltak be. 

"Az oxigén a legnagyobb gond, az oxigénpótlás nélkül nem tudna élni Rosalie, ezért a következő kezelés arról fog szólni, hogy ezen segítsen, de nagyon kockázatos a műtét" - árulta el a Daily Starnak az anyuka nővére, aki szintén nap mint nap segít a családnak mindenben. Shalana elmondta azt is, hogy a gyermek testében sajnos a szíve jobb oldalán egy "szelep" található, ami szivárog, így a gépekhez kötve tud csak jelenleg élni a kis csöppség. 

- A húgom mindennap lenyűgöz, mindennapját ott tölti Rosalie ágya mellett. Addig el nem lépne mellőle, amíg el nem alszik a kicsi. Mindennap imádkozunk Rosalie-ért, és kapaszkodunk a reménybe, ami mindig is lesz velünk. Hiszünk benne, hogy egyszer elhagyhatja majd a kórházat

 - tette hozzá a családtag.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.