tóth gabi
Frédéric von Anhalt nem hagyja annyiban, hogy maradandó sérülést szenvedett, amikor kocsijába rohantak.
Frédéric von Anhalt a maradandó sérülések miatt 100 millió dollárra, azaz 37 milliárd forintra perli a balesete okozóját - írja a Blikk.
A német üzletember közel félmillió dolláros, azaz 180 millió forintot érő Royce Rolls Phantom Drophead Coupéjával kocsikázott Beverly Hillsben, amikor valaki belerohant.
Frédéric von Anhaltot kórházba szállították, ahol megműtötték, azonban jobb keze gyűrűsujjának egy részét amputálni kellett.
Pedig úgy örültem ennek az autónak! Karácsonyra vettem magamnak, régi vágyam volt. Aztán, amikor először elvittem egy körre, egy másik autó nem adta meg nekem az elsőbbséget és belém hajtottot
– árulta el az üzletember, aki nem véletlenül választotta a legendás brit márkát, hiszen Gábor Zsazsa is szerelmese volt az ilyen autóknak, az évtizedek során többet is megvett, egyet például be is aranyoztatott.
A milliókat érő autóban hatalmas kár keletkezett, a hírek szerint ugyanis a jármű sofőr oldala teljesen összeroncsolódott. Ugyan ez történt az ujjával is.
Az orvosoknak a csontot is el kellett távolítaniuk ahhoz, hogy össze tudják varrni az ujjam, így utóbbi egy részét levágták. A vállam kifordult, a bal karomat nem tudom megemelni, de az egész testem is sajog a fájdalomtól. Három napot töltöttem kórházban, a napokban pedig újra be kell feküdnöm emiatt
– sorolta panaszait az özvegy, akinek jelenleg ápoló segít a mindennapi teendők elvégzésében.
Szörnyű ez a helyzet, ráadásul az ujjam már sosem kapom vissza. Most ment el az ügyvédem, akivel megbeszéltünk, 100 millió dolláros (37 milliárd forint) kártérítési pert indítunk a baleset miatt, hiszen az az idióta egyszerűen belém hajtott. Az illető egyébként egy gazdag gyártulajdonos, nagyon drága biztosítással...
– magyarázta Von Anhalt, akire tavaly alaposan rájárt a rúd.
A német üzletember nehéz időszakon megy keresztül, először elkapta a koronavírust, majd utána egy életmentő szívműtét miatt került kórházba.