Létrehozva: 2022.12.02.
Módosítva: 2022.12.02.

Kiderült, hol nyugszik majd Zámbó Jimmy édesanyja

Anna néni halála alapjaiban rendítette meg az egész Zámbó családot. Krisztián már egyeztetett a legendás énekes testvéreivel a temetéssel kapcsolatban.

Anna néni unokája, az édesapja nyomdokain járó Zámbó Krisztián csütörtök délelőtt is kereste a szavakat, hiszen pár napja még telefonon beszélt nagymamájával, és kedvesével arra készült, hogy meglátogatja őt zuglói otthonában, ahol gyermekei féltő gondoskodásában élt.

Fotó: Bors

„Úgy volt volt, hogy csütörtökön találkozunk...”

„Tudtuk, hogy közeleg a nap, amikor el kell engedjük a kezét, azt, amivel ő egész életében féltőn terelgetett bennünket, de nap nap után reménykedtünk benne, hogy a Jóisten ad még nekünk időt. Amikor utoljára beszéltünk, úgy is éreztem, hogy korai lenne még búcsúzni. A korához és a körülményekhez képest jól érezte magát. Bár a hangja gyengécske volt, de úgy vágott az esze, mint a borotva. Most visszagondolva veszem csak észre, hogy ő akkor elköszönt tőlem. Folyamatosan azt mondogatta, hogy vigyázzak magamra és Zsuzsikára és Isten kegyelmét kérte ránk. Azt kérte, hogy mindig fogjuk egymás kezét, én pedig megígértem neki. Úgy tettük le a telefont, hogy pár nap múlva találkozunk, de…”

 – sóhajtotta a Borsnak az énekes. Majd erőt gyűjtött, és elárulta, hol fogják utolsó útjára kísérni Anna nénit.

Férje mellett helyezik örök nyugalomra

„Sokan felteszik most a kérdést, hogy a mamám vajon apu mellett nyugszik-e majd. Nos, azt egyelőre nem szeretném elmondani, hogy pontosan hol búcsúzunk majd el tőle, mert a családdal közösen döntjük el, hogy nyilvános lesz-e temetése, de annyit mondhatok, hogy nem Csepelen kísérjük utolsó útjára. A férje mellett szeretett volna örök békére lelni, és természetesen teljesítjük az akaratát. Mariettával már beszéltünk erről pár szót és azt kérte, hogy énekeljem majd el azt a dalt, amit aputól a legjobban szeretett. Ez pedig a Nézz le rám, ó Istenem – árulta el Krisztián a Borsnak.

Fotó: Instagram

Tőle kapták a hitüket

Az énekes arról is mesélt, mi az, amiért élete végéig hálás lesz a nagymamájának

„Ő egy csodálatos asszony volt, aki éppen a nagyon erős istenhitével volt képes egymaga összetartani az egész családunkat. Amellett, hogy mélyen hívő volt, szerette és ismerte a modern világot, és fantasztikus beszélgetéseink voltak, hiszen mindenhez hozzá tudott szólni. Még élete utolsó éveiben is öröm volt figyelni rá."

Én is és a családunk minden tagja tőle kaptuk a hitünket és ezért, amíg élek, hálás leszek neki 

– mondta Zámbó Krisztián

A legidősebb Zámbóért aggódik most a család

Zámbó György teljesen összeomlott, miután testvérei elárulták neki, hogy édesanyjuk elment. A legidősebb Zámbó fivér először 2020-ban kapott agyvérzést, de abból szerencsésen felépült. György idén márciusban másodszor is átesett egy agyvérzésen és az állapota azóta nem javul. Zámbó Krisztián és a család többi tagja most a gyász mellett érte is aggódik.

„Nagyon sokat tanakodtunk, hogyan mondjuk el Öcsinek, hogy a mama elment. Sajnos ő nagyon rossz állapotban van, de lehetetlen volt előtte titokban tartani a tragédia hírét, hiszen pillanatok alatt lett tele az internet. Gyuri nagyon rosszul viselte édesanyja elvesztését, így most mindannyian azért imádkozunk, hogy vele ne legyen semmi baj – mondta a lapnak Krisztián.

Fotó: YouTube

„Mindenki imádta a mamát” 

Zámbó Adrián családtagjaira támaszkodik a gyászban és ő is támaszként áll testvérei, nagybátyjai és nagynénje mellett.

„Való igaz, hogy a koronavírus miatt rég láttam őt, de nem mertem kockáztatni. Pótolhatatlan veszteség érte most a családot, annak ellenére, hogy nagyon szép kort ért meg a mama, ráadásul szellemileg kifogástalan állapotban volt. Viccelődtünk is vele rendszeresen, hogy még mennyire fiatal. Mindenki imádta a mamát, az egész család odáig volt érte. Most egymásra támaszkodunk, egyebet nem tehetünk” 

– mondta szomorúan Jimmy legkisebb fia a nagymamájáról. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”