-1°C
0°C

Loránd, Lóránt névnapja

RETRO RÁDIÓ

Most jött a tragikus hír: Meghalt Batár Attila

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 07. 22:00

2022. november 4-én, életének 98. életévében meghalt Batár Attila építész, a Széchenyi Akadémia tiszteletbeli tagja.

Batár Attila építész, építészeti szakíró 1925-ben látta meg a napvilágot Budapesten. A Sárospataki Református Kollégiumban kezdte meg a középiskolai tanulmányait, és a budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Gimnáziumban fejezte be őket. 

 

A második világháború után az ELTE Bölcsészettudományi Karára, szociológia és történelem szakra iratkozott be, ahol Hajnal István tanította. 1953-ban szerezte a diplomáját történelemből. Az egyetem három évében tanársegédként tanított – amíg ki nem zárták a pártból. Miután kényszerből el kellett hagynia a bölcsészkart, elvégezte a budapesti Műegyetem építészmérnöki szakát. 1963-ban kapta meg a diplomáját – írja az mta.hu

1968-ban emigrált és Párizsban dolgozott építészként Jacques Fernier irodájában. 1970-ben az Egyesült Államokba költözött, Los Angelesben (Gruen Associates), San Franciscóban (Sandy and Babock), majd New York-ban (D.P.A.) dolgozott építészként, illetve irodavezetőként. 1980-ban szerezte meg a tervezési engedélyét, így innentől építészeti irodák vezetője is lehetett. Külföldön elsősorban lakóépületeket tervezett. 

1990-ben vonult nyugdíjba, amely után Párizsba költözött, ahol egészen a haláláig élt. Batár Attila életműve jelentősen befolyásolta a magyarországi építészeti írások tematikáját. Az elmúlt harminc évben számtalan építészeti és urbanisztikai témájú könyveket írt és publikált, amelyek magyar, francia, angol, és német nyelven jelentek meg. 

 2015-ben Molnár Farkas-díjat kapott. 2016-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagjának választotta. 2020-ban a Magyar Építőművészek Szövetsége Magyar Építőművészetért Éremmel tüntette ki.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.