tóth gabi
Nincs mit szépíteni, nem sok jóval kecsegtet mostanában a bolygók és a csillagok együttállása! Így az sem véletlen, hogy a hazai hírességek közül is rengetegen szakítanak.
Kár vitatni, időről időre megfigyelhető, hogy elindul egy szakításcunami, aminek bizony a hazai sztárpárok is gyakran áldozatául esnek. A jelenlegi is épp egy ilyen időszak, gyakorlatilag nincs olyan hét, hogy ne jelentené be egy álompárnak titulált páros, hogy külön utakon folytatják.
A Ripost összegyűjtötte, kik azok, akik az utóbbi időben a szakítás mellett döntöttek, majd megkerestük Baki Réka asztrológust, aki elmondta, miért alakulhatott ki ez a krízishelyzet, és vajon meddig tart még.
Peller Mariann és Juni György 12 együtt töltött év után döntöttek a válás mellett, a műsorvezető maga számolt be erről a közösségi oldalán:
„12 együtt töltött év után meghoztam a súlyos és nehéz döntést, kilépek a házasságomból. A helyzet önmagában is fájdalmas, szomorú és nehéz. Ezért hálásan köszönöm mindenkinek – beleértve a média munkatársait is – az emberséget, tapintatot és megértést azzal kapcsolatban, hogy egyik fél sem szeretne erről a nyilvánosság előtt beszélni” - írta akkor Mariann.
Úgy tudni, a válás híre még a legközelebbi barátokat is nagyon meglepte. Ugyanakkor érdemes visszaemlékezni arra, hogy fél évvel ezelőtt Mariann a magyar Jason Momoaként is emlegetett Megyeri Balázst ölelgette egy szórakozóhelyen, igaz, később nevetve azt mondta, nem tehet arról, hogy ő ilyen puszilkodós típus, Balázzsal pedig csak barátok.
Igazi tündérmesébe illő szerelemnek tűnt Demcsák Zsuzsa és az indiai Krishan szerelme, a férfi egészen új kapukat nyitott meg Zsuzsa előtt, és a jóga rejtelmeibe is bevezette a műsorvezetőt. Ám, mint annyi minden más, ez sem tartott örökké. Demcsák október 28-án jelentette be az Instagramon, hogy 3 év után elválik férjétől. Úgy fogalmazott, szerelmük nem tudta legyőzni a köztük lévő távolságot.
"A férjemmel minden döntést közösen hoztunk meg, így hosszas gondolkodás után a szétválás mellett is közösen döntöttünk. Jövőbeli, munkával kapcsolatos terveink olyan hosszú időre választanak el egymástól, ami sajnos nem teszi lehetővé a házasságunk fenntartását. El kell engednünk egymás kezét, de mindig ott leszünk egymásnak, mint legjobb barátok. Semmilyen kérdésre nem kívánunk válaszolni a sajtó tisztelt munkatársainak. Köszönjük az együttérzést" - fogalmazott érzelmesen Zsuzsa, egy közös fekete-fehér fotó kíséretében.
Szorcsik Viki és Csuti szakítása talán kevésbé meglepő, mint fentebb szereplő társaiké, hiszen ők még nem tették hivatalossá, hogy egy párt alkotnak, igaz, több apró jel volt, ami erre utalt. Aztán, még mielőtt a románc igazán szárba szökkenhetett volna, hipp-hopp véget is ért. Szorcsik Viki nemrég legújabb blogbejegyzésében jegyezte le a kapcsolatokról és a férfiakhoz fűződő gondolatait, amelyből egyértelműen kiderül, újra komoly csalódás érte.
A színésznő azt mondta a Ripost-nak, elvesztek az értékek.
„Az emberek nem kommunikálnak, nincs meg a másik iránti tisztelet. Ezt sokszor tapasztaltam már, nem csak párkapcsolatban. Ha már a nőt nem, legalább az embert tiszteljük meg! Nem lehetünk ennyire sértődöttek és közömbösek a másik iránt, hogy ne tudjuk megbeszélni a dolgokat”
- fogalmazott keserűen.
Külföldi vizekre evezve is találunk egy egészen friss példát a szakításra. November 2-án írta meg a Mirror, hogy a sikeres énekesnő, Paloma Faith és kedvese, Leyman Lahcine három év után úgy döntöttek, jobb, ha elbúcsúznak egymástól. Bár a hírek szerint Paloma kivirult a szingliségtől, talán néha eldúdolja a zuhany alatt, hogy: Only Love Can Hurt Like This.
Ezután kerestük meg telefonon Baki Réka asztrológust, aki elmondta, az év legintenzívebb, legkiemelkedőbb időszakát éljük, párkapcsolati szempontból különösen. Bizony, ez itt a nagy lezárások és a sorsszerű találkozások ideje!
"A mostani az a nagy lezárások ideje a Skorpióban. Pont két fogyatkozás, egy részleges napfogyatkozás és egy teljes holdfogyatkozás között vagyunk, ami az új kezdetekről szól, valamint arról, hogy a labilitás és a szőnyeg alá söpört dolgok nem tarthatók tovább egy párkapcsolatban. Persze nem azt mondom, hogy ez feltétlen szakításhoz kell, hogy vezessen, ám csak akkor lehet menteni a rosszul működő kapcsolatokat, ha változtatunk. Ami pozitívabb, hogy ez a gyógyulás, a sorsszerű kapcsolódás, a végzetszerű találkozások ideje is. Ne feledjük, hogy a Skorpiót a Pluto bolygó uralja, aminek mindent porig kell rombolnia ahhoz, hogy valami új szülessen" - mondta a Ripost-nak Baki Réka.