Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.08.18.
Módosítva: 2022.08.18.

Hódi Pamela elárulta boldog házassága titkát: „Bencével képesek vagyunk áldozatot hozni”

Tíz évvel ezelőtt szerette meg egy egész ország Hódi Pamelát. A mostanra már kétgyermekes édesanya élete nem is lehetne teljesebb, ráadásul rátalált az igaz szerelemre is.

Szerző Ripost

Tíz évvel ezelőtt vált híressé Hódi Pamela. Hamar megszerették a nézők, lassan pedig az egyik legnépszerűbb celeb lett. Kezdetben a mostanra megboldogult Berki Krisztián oldalán láthattuk, akivel egy közös kislányuk is született: Natália Zselyke. Később azonban különváltak az útjaik és 2020 novemberében lett biztos benne, hogy Tóth Bence az a férfi, akit neki szánt a sors. Nem is habozott sokáig a szerelmespár és titokban egybekeltek, majd tavaly megszületett közös kislányuk is.

Fotó: TV2

„A házasságom Bencével egyik korábbi párkapcsolatomhoz sem hasonlítható. Minden férfiban – már sokkal hamarabb – sok minden idegesített, Bencében semmi. Öt éve vagyunk együtt, még mindig izgatottan várom haza, és azt érzem, hogy még jobb minden, mint az elején” – árulta el Pamela a Story magazinnak.

„Nálunk az a kulcs, hogy ugyanolyan fontos vagy talán még előrébb való a másik boldogsága, mint a sajátunk. Képesek vagyunk áldozatokat hozni egymásért. Mondok egy példát. Apróságnak tűnhet, de egy édesanya életében óriási segítség, ha néha a párja kel fel éjjel a babához. Bence ezt megteszi akkor is, ha hajnalok hajnalán kel, és reggel dolgozni megy. Mindig segíteni akar, hogy nekem könnyebb, jobb legyen, mert tudja, hogy bár nem házon kívül dolgozom, mint ő, az anyaság a legszebb, egyúttal az egyik legnehezebb feladat is az életben” – árulta el a boldog házassága titkát Hódi Pamela.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek