LELKIZŐ

Szerző Maca néni

4 hónapja

Zámbó Krisztián: Meg kell tanulnom a szingliséget

A fiatal énekes amióta csak az eszét tudja, párkapcsolatban élt. Így számára ismeretlen terep az egyedüllét.

Szerző Maca néni

Zámbó Krisztián szép lassan beleszokik a szingli élet kihívásaiba és alkalmazkodik az új kihívásokhoz. A fiatal énekes most kezébe vette az irányítást, vagyis elvégzi a házimunkát, önállóan bevásárol és megpróbál ehető ételt előállítani a saját konyhájában. Krisztián erről szerdán a Mokka stúdiójában mesélt. 

Fotó: Bors

"Tizenegy évig voltunk együtt Zsuzsival, de nem ő volt az első komoly kapcsolatom. Korábban volt egy tizenhárom és egy négyéves kapcsolatom is. Szóval én úgy éltem le az eddigi életemet, hogy mindig komoly kapcsolatom volt. Most szeretném ezt a nyarat úgy végig csinálni, hogy fixen egyedül vagyok. Eddig mindig valaki mosott rám és kitakarított helyettem, és persze volt aki főzzön rám. Most pedig úgy vagyok vele, hogy takarítok, főzök, mosok. A teregetés még nem megy, a hajtogatással nagyon kínlódok. Azt videókból tanulom..." - kezdte a TV2 stúdiójában Krisztián, aki idén nyáron még biztosan nem enged a szerelem csábításának. 

Fotó: Facebook

"Nem csajozok egyelőre. A flörtök mennek, mert hát jól esik az egómnak, de nem ez jár most az eszembe, hanem az, hogy olyan embert faragjak magamból, aki egyedül is megállja  a helyét. A szakítás utáni két hétben iszonyat pusztítást vittem végbe magam körül. Úgy nézett ki a lakás, hogy... Mára már házias pasi lettem és tök jó elfoglaltság végülis. A vásárlással is van még egy kis gondom. Azt vettem észre, hogy össze-vissza pakolok mindent a kosárba, aztán hazaérek és csak nézem, hogy milyen felesleges cuccokat vettem..." - magyarázta nevetve az énekes

 

Szerző Maca néni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!