Létrehozva: 2022.07.30.

Gyógyszerét sem tudja kifizetni: Dolgozni akar Boros Lajos

Megdöbbentő dolgot jelentett ki Boros Lajos.

Szerző angie

 A rádiós legenda tíz évvel azután, hogy kényszernyugdíjba ment, visszatérne az éterbe. Tizennyolc évig készítette a leghallgatottabb reggeli műsort Bochkor Gáborral, mielőtt szögre akasztotta a mikrofont, de úgy tűnik, ez nem teremtette meg a nyugodt pihenés anyagi hátterét: ma már rászorulna arra a bevételre, amely egy országos vagy egy szélesebb körben sugárzott rádiónál ütné a markát

Fotó: Facebook

"Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk magyarázta lapunknak az egykori Lali király. " Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen, nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés.

Boros Lajos ugyan négy évvel ezelőtt a Bézs nevű online rádióban dolgozott és a Bumeráng-trió harmadik tagjával, Voga Jánossal is készített egy ideig felvett és az előfizetőknek kiküldött műsorokat, az egészségügyi problémái jó ideig megakadályozták, hogy komolyan visszatérhessen régi szenvedélyéhez, a rádiózáshoz. Az elmúlt hét évben többször műtötték, volt prosztataproblémája, kapott pacemakert és végül egy nagyobb szívműtét után öt hétig feküdt kómában. A rádiós végül tavaly nyárion a Blikknek mondta ki először: meggyógyult. Azóta pedig egyre több tettvágy fűti, és mivel a korábban szintén sikeresen űzött stand-up műfaj számára talán már túl fárasztó lenne, úgy gondolja, a rádiózás lehet a megoldás a problémáira.

"Én már 1970-ben rádióztam, és bevallom, nagyon hiányzik. Imádom a rádiózás spontaneitását, a szabadságát ennek a műfajnak és szerintem még mindig jól tudnám csinálni. De arra is nyitott lennék, hogy egy fiatal tehetséggel közösen készítsünk valamit, szerintem tudnék mit tanítani nekik – jelentette ki a 75 éves Boros Lajos, aki a beszélgetés alatt többféle műsorötlettel is előállt, amelyeket szívesen megosztana rádiós illetékesekkel is.

 "Nekem az lenne a legfontosabb, hogy adják meg a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerülhessek a hallgatókkal, mert egy jó rádióműsornak szerintem ez a lényege – jelentette ki a legendás rádiós, aki még arra is nyitott lenne, hogy újra reggeli műsorban szerepeljen, igaz, annak van egy feltétele.

"Nekem van egy nagyon jó kis stúdióm itthon, szóval simán be tudok kapcsolódni itthon, mert szeretném ezt már a saját közegemben csinálni". - írta meg a Blikk.

Szerző angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megégeti és bedrogozza a Hamász a túszul ejtett gyerekeket

origo.hu

Felismerhetetlen újabb videóján A Nagy Ő szexi, bikinis csábítója

borsonline.hu

Tóth Vera kitálalt testvéréről, Tóth Gabiról

vg.hu

Az orosz–ukrán háború 646. napja – Hoppon maradnak az ukránok: Amerika nem küldi a megígért csodafegyvereket

ripost.hu

Retteg Katalin hercegné: Harry és Meghan tönkretehetik a karácsonyt

origo.hu

A fürdőkádban fotózták Palvin Barbarát - képek

travelo.hu

Megnyílt Egyiptom 20 éve épülő és gigantikus méretű régészeti múzeumának egy része

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

LELKIZŐ

„Egyre többször gondolkodom azon, egyáltalán megérem-e a következő karácsonyt…” – Íme Galambos Erzsi szívszorító interjúja

LELKIZŐ

Baleset a Nemzetiben: Ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, amiről a mélybe zuhant – fotó

LELKIZŐ

Az egész ország erre várt: Tóth Gabi megtörte a csendet, kitálalt válásának valódi részleteiről

LELKIZŐ

Shane Tusup apa lesz, válaszolt a legfontosabb kérdésre

LELKIZŐ

Újabb részletek derültek ki a világhírű énekes haláláról

LELKIZŐ

Dráma a Farm VIP-ben: "Nem hiszem, hogy van annál fájdalmasabb, mint elveszíteni valakit"

LELKIZŐ

Szomorú hír érkezett: elhunyt a Szex és New York sztárja