LELKIZŐ

Szerző rp

2 hónapja

Szexuálisan zaklatták: Mindenről kitálalt a TV2 sztárja

Súlyos támadás érte a Sztárban sztár leszek! énekesnőjét. Bezárták egy hotelszobába, ahonnan végül sikerült elmenekülnie.

Szerző rp

Krizsán Lili a verseny óta folyamatosan dolgozik a dalain, mindeközben a megélhetéséért is harcol. Amellett, hogy a karrierjére koncentrál, egy büfébe is beállt szendvicseket készíteni, nemrég pedig hoszteszként próbált egyről a kettőre jutni. Lilivel a verseny óta nem sok jó dolog történt: megküzdött az anorexiájával, elhagyta otthonát, pár héttel ezelőtt pedig szexuális zaklatás áldozata lett.

„Bezártak egy hotelszobába”

"Nyilvánvaló számomra az, hogy valahogyan el kell tartanom magamat, ezért próbálkoztam meg a hoszteszmunkával. Ebből lehet pénzt keresni, ameddig nem sikerül megélni a zenélésből – gondoltam, jó munka lesz…" – kezdte a Borsnak Krizsán Lili.

Pár hete volt lehetőség egy ilyen munkára, engem és még három lányt elküldtek dolgozni egy szállodába, ahol nem kifejezetten olyan dolgokat vártak el tőlünk, amelyek beletartoznának a munkakörünkbe. Bezártak egy hotelszobába, ahol megjelent egy 60 év körüli külföldi férfi, és annyit mondott nekem, hogy „Na, dologra”. Mondanom sem kell, egyből rohantam, ahova tudtam, és a szállodának a hátsó ajtaján kiszöktem. Csoda, hogy nem rendőri kísérettel távoztam, mivel hála istennek nem is történt semmi konkrét fizikai bántalmazás. Nagyon megijedtem, de szerencsére karakán lány vagyok, és azért eszemnél maradtam. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem így van

 – mesélte a lapnak Lili, aki azóta kevésbé bízik meg feltétlenül a munkalehetőségekben.

Fotó: Facebook

„Nem szabad naivnak lennem”

"Amióta megtörtént ez az eset, háromszor, négyszer átgondolom, hogy elvállaljak-e egy ilyen munkát. Történt bennem egy kisebb-nagyobb életszemlélet-váltás, és rájöttem, hogy nem szabad mindig naivnak lennem. Félelmetes, ami történt, és rossz belegondolni, hogy nálam fiatalabb lányokat képesek ugyanígy testileg kihasználtatni, és az a baj, hogy ebben a munkában sajnos ez többször előfordul. Úgy érzem, fontos erről beszélni, hogy legalább így segíteni tudjak más lányokon, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe" – osztotta meg aggodalmait a Sztárban sztár leszek! énekesnője, aki mindezek ellenére leszögezte, nem az egész hosztesz szakma ilyen. Ez csak egy olyan kisebb része, ami nagyon nagy károkat tud okozni egy nőben.

Lelki szorongást okozhat a támadás

A Bors megkeresésére, dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus elmondta: komoly lelki traumát élhetett át Lili.

"Egy ilyen szituációban először előtörnek az emberben az alapvető emberi ösztönei. Másodpercek tizede alatt érvényesül a „menekülj vagy harcolj” elve. Nagy lélekjelenlétre vall, hogy az énekesnő kezébe vette az irányítást és ki tudott kerülni, egy ilyen nehéz szituációból. A kezdeti sokkos állapotot egy állandósuló félelem követhet. Egy ilyen traumatikus élmény beleéghet az ember emlékezetébe, ami lelki szorongást, bizalmatlanság-vesztést eredményezhet. Ha ez idővel nem enyhül, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérnie" – fogalmazta meg általánosságban a szakember.

Szerző rp

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hasba rúgta terhes barátnőjét a német válogatott focista

borsonline.hu

Szülei brutálisan megverték a tündéri kisfiút, mindkét lábát le kellett vágni

borsonline.hu

Szülei olyan brutálisan megverték a tündéri kisfiút, hogy mindkét lábát le kellett vágni

magyarnemzet.hu

Brazíliában máshogyan látják az orosz–ukrán háborút

life.hu

Sári Évi elárulta, miért nincs se férje, se gyereke

vg.hu

Felvételek szerint Ukrajnában már kasztrálják és lefejezik az embereket a megszálló erők

origo.hu

Kiderült az igazság Csobot Adél és Istenes Bence házasságáról

mindmegette.hu

Ne dobd ki a maradékot - spórolj! 8 szuper tipp az újrahasznosításra

ripost.hu

Gyerekcipő az összeégett romok között: rejtély, hogy hova tűnt az édesanya és kétéves kislánya Szabolcsban

ripost.hu

Zseniális ötlet, erre is használhatod a lehullott almát

ripost.hu

Megrázó részletek Klapka fiának haláláról, megszólalt a barát

ripost.hu

Kiégett a kertben a fű? Ne pánikolj, itt a megoldás!

További cikkek

LELKIZŐ

Színészek, akik lába alól kicsúszott a talaj – Van kiút?

LELKIZŐ

Nyolc éve hunyt el Bajor Imre, így néz ki most a Kicsihuszár sírja - Fotó

LELKIZŐ

Leslie Mandoki: A mai napig irányadóak apám utolsó szavai

LELKIZŐ

Emilio megrázó vallomása: Hajléktalan voltam és ételért zenéltem

LELKIZŐ

Csalódás és szenvedés: így telnek a börtönben Aurelio napjai

LELKIZŐ

Ezért akart kés alá feküdni Caramel felesége

LELKIZŐ

Micsoda kegyetlenség: durván gyalázzák a gyászoló Berki Mazsit

LELKIZŐ

L.L. Junior: „Emiatt is éreztük Kingával, hogy itt a vége”