Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.30.

Életveszélyes állapotba került a Sztárban sztár leszek! versenyzője

Krizsán Lili súlyos állapotba került, már nem tudta elkerülni a kórházi kezelést.

A Sztárban sztár leszek! 21 éves versenyzője a Borsnak elárulta, súlyos anorexiától szenved, emiatt gyógyszeres kezelésre és vitaminkúrára szorul.

Krizsán Lili komoly étkezési és testképzavarral küzd, amit képtelen egyedül leküzdeni. A Sztárban sztár leszek! versenyzője a Borsnak elmondta: régóta szenved, de már csak 44 kilót nyom, lassan arra sem képes, hogy leküzdjön egy falatot a torkán. Az énekesnő hosszú évek után, de remélhetőleg még időben fordult orvoshoz.

„Anorexiával küzdök, ami rendkívül súlyos szorongást okoz számomra. Évek óta tart ez az állapot, de egyre nehezebben viselem. A Sztárban sztár leszek! hatalmas erőt adott nekem, ahogy a mesterem, Köllő Babett is, akinek az unszolására megvizsgáltattam magam és felmérték az állapotomat” – kezdte az énekesnő, aki nemrég drámai híreket kapott az orvosától.

„Szó szerint azt mondta, ha így folytatom életveszélyes állapotba kerülök. Nem hatott rám ijesztően, de a verseny után eldöntöttem, hogy befekszem a kórházba és kezeltetni fogom magam, mert a karrieremet nem akarom kockára tenni” – jelentette ki Lili, aki tápanyag híján fizikailag is nagyon rosszul érzi magát.

Tudja, meg kell gyógyulnia

„A laboreredményem szörnyű lett, a kálium szintem annyira alacsony, hogy sürgős kezelésre szorulok. Nyilván erőtlenebb vagyok és szédülékeny. Össze kell szednem magam, nem állhatok színpadra úgy, hogy bármikor leszédülhetek róla. Elő akarom adni a dalaimat és énekesnő akarok lenni, ez ad erőt nekem! Két hétre biztos, hogy befekszem a kórházba, ahol táplálnak majd, vitaminos és gyógyszeres kezelést kapok. A pszichés problémáimat is kezelni fogják, amire teljesen nyitott vagyok” – árulta el a 21 éves lány, aki szinte már elfogy, testképzavara miatt, még most is husinak látja magát.

Csak salátát képes enni, de azt sem szívesen

„Öt évvel ezelőtt sokat csúfoltak, ami nagyon megviselt engem. Először bulimiás lettem, ma pedig már nehezemre esik az evés. Egyáltalán nem vagyok éhes. Ha megkérdezi, mi a kedvenc ételem, őszintén megmondom, már nem is tudom, nem emlékszem rá. Régóta csak salátát eszem, azt is keveset, de amikor a tükörbe nézek, még mindig a combos énemet látom – mondta elkeseredetten az énekesnő, aki bízik benne, hogy idén karácsonykor végre együtt falatozhat a családjával.

Szorongása miatt évek óta családja nélkül karácsonyozik

”A december 8-i héten kell befeküdnöm a kórházba és remélem minden jól alakul majd. Ha igen, karácsonyra hazaengednek. Évek óta nem ünnepeltem együtt a családommal, mivel nem tudtam enni, így a társaságban is folyton szorongtam emiatt. A célom az, hogy karácsonykor már egy kis adag töltött káposztát meg tudjak enni és végre ellazulva tudjam élvezni az életemet„ – fejezte be bizakodva Krizsán Lili, aki elszánt és szeretne végre meggyógyulni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel