RETRO RÁDIÓ

Megszólalt az anyukáját gyászoló Fekete László

Megszólalt az anyukáját gyászoló Fekete László
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 13. 10:20

Megható módon emlékszik édesanyjára ifjabb Fekete László.

Nagyon fájdalmas heteken van túl a kilencszeres Erős Ember világbajnok, akinek április 7-én hunyt el szeretett édesanyja.

Menyhárt Erzsébet hosszantartó betegség után halt meg. Bár fia lélekben már felkészült arra, hogy nem teljesülhet édesanyja utolsó kívánsága, de remélte, még láthatja, amint fellép a dobogó tetejére a natúr nemzetközi erős ember versenyén.

„Az anyukám többször is elmondta a betegágyán, hogy az a vágya, hogy egyszer még lásson élőben versenyezni. Úgy tervezte a versenyen az első sorban ül majd, és láthat a dobogóra állni, de ez az álma már nem teljesülhet” – mondta a gyászoló fiú a Metropolnak. 
 

Fotó: Metropol

Műtét miatt nem versenyezhet

A tervekkel ellentétben ifjabb Fekete László a május 22-én megrendezésre kerülő Nemzetközi Erős Emberek utánpótlás versenyén nem mérheti össze erejét az ellenfelekkel a Dunaharaszti Sportszigeten, miután decemberben egy komoly operáción esett át. 

„Gyűjtenem kell az erőt, mert hamarosan Londonba utazok, hogy megmutassam, még mindig én vagyok a legerősebb ember a világon. Nagyon nehéz így a felkészülés, de érzem, hogy édesanyám fentről segít és támogat” – tette hozzá ifjabb Fekete László, akivel legutóbb május elsején, Kozármislenyben találkozhatott a közönség. Ott megközelítőleg kétezer ember szurkolt neki a Nemzetközi Erős Emberek versenyén.

 

Megható megemlékezés

„Bár vasárnap nem versenyezhetek, úgy döntöttem, hogy az első sorban lesz egy szék, amin ott lesz édesanyám fotója, mert ezt a versenyt neki ajánlom” – árulta el a sportoló.

 

Tiszta Erős Emberek Utánpótlás versenye

Helyszín: Dunaharaszti

Időpont: Május 22.

Versenyszámok:

  • Golyóemelés
  • Traktorgumi forgatás
  • Sziklacipelés
  • Koffercipelés
  • Súly piramis
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.