Létrehozva: 2022.04.06.

Varnus Xavér 17 éve veszett össze fiával

Bár valódi mély harag nincs az orgonavirtuóz és elsőszülött gyermeke között, kapcsolatuk sosem mélyült el.

Szerző Buster

Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorától már megszokhattuk, hogy a hírességek szinte teljesen lemeztelenítik a lelküket abban az egy órában, amit a Klub Rádió stúdiójában töltenek. Mintha csak elfelejtenék, hogy nem a legjobb barátjukkal, legfőbb bizalmasukkal beszélgetnének egy söröző csöndes sarkában, hanem egy sok tízezres hallgatottsággal bíró rádióműsorban társalognak életük néha talán maguk előtt sem kimondott igazságairól. A műsorvezető legutóbbi vendége Varnus Xavér világhírű orgonavirtuóz volt, aki egyébként is híresen őszinte a magánéletével kapcsolatban. Legyen szó akár egy privát, vagy akár egy ország-világ előtt zajló beszélgetésről. Az évek óta Kanadában élő zenész most sem hazudtolta meg önmagát, és többek között beszélt két felnőtt fiához fűződő kapcsolatáról is, illetve arról, hogy apaként részben kudarcot vallott.

Fotó: YouTube

"Amikor az első fiam született, én borzalmasan fiatal voltam. Én tizenkilenc, a feleségem pedig tizenhárom évvel idősebb nálam. Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor hazavittük a fiunkat a kórházból és letettük az ágyunkra. Én mellé kuporodtam és elkezdtem vele játszani. Akkor vesztemre elkaptam a feleségemnek egy pillantását, amiből rögtön kiolvastam, hogy ez a szegény hölgy most döbbent rá, hogy neki tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve két gyermeke van és valószínűleg én vagyok az értetlenebb" - kezdte a rádióműsorban Xaver, aki két évvel később elvált első feleségétől és ezután 19 évig nem is találkozott Dannel. A fiú 21 éves volt, amikor először utazott Európába, ahol egy nyáron át utazgatott édesapjával

Fotó: Facebook

„A nagyobbik fiammal soha nem kerültünk igazán közel egymáshoz. Emlékszem is, mi volt az a töréspont, amikor úgy éreztem - és valószínűleg ő is -, hogy hosszútávon ez a történet nem fog közöttünk működni. 2006 környékén itt volt Európában egy egész nyáron át nálam és elmentünk Franciaországba autóval. Az volt a tervem, hogy felmegyünk a világ egyik legmagasabban fekvő katolikus templomába, ahol egy nagyon különleges orgona áll. Ahogy haladtunk az Alpok borzalmas útjain felfelé, láttuk ahogyan kerékpárversenyzők tréningeznek. Én amolyan pesties, városlakós elborzadással mondtam, hogy micsoda elmebaj, hogy ők harmincöt fokban tekernek. Ebből aztán kialakult egy majdnem parázs vita köztünk" - idézte fel a nem túl kellemes emlékét az orgonaművész, aki ekkor ébredt rá arra, hogy a fia és közte feszülő szakadék már áthidalhatatlan lett. 

"Én akkor jöttem rá, hogy az én célom az merőben különbözik az övétől. Ő egy olyan társadalomban nőtt föl, melyben azok az emberek, akik ott az én értelmezésemben teljesen értelmetlenül infarktus közeli állapotba kerülnek, számára hősök. Ugyanezen az úton megkérdeztem, hogy tudja-e ki az a Glenn Gould (világhírű kanadai zongorista -a szerk.) és nem tudta. Akkor vettem észre, hogy az anyja hiába brit származású, ami miatt viszonylag sok kultúrát rakott köré, a mi céljaink teljesen eltérőek" - mesélte Kadarkai Endrének Xavér, aki hozzátette, ma csupán formális kapcsolat van közte és a 38 éves Dan között. A zenésznek ugyanakkor született még egy fia a második házasságából. Vele szoros kapcsolatban van ma is, annak ellenére, hogy az a frigye sem lett sikeres. Nick ma is Kanadában él a családjával és egy gyönyörű lányunokával is megajándékozta a világhírű orgonistát, aki éppen azért költözött az észak-amerikai országba, hogy közel lehessen Nickhez, a feleségéhez és a kis Avához

Fotó: Facebook

"A második fiam születésénél furcsa körülmények voltak. A mi kapcsolatunk a feleségemmel hihetetlen ellenszélben létezett. Volt egy, a céljától eltántoríthatatlan anyósom, egy francia hölgy, aki a végén engem két vállra is fektetett. Én egy lepukkant, kelet európai bevándorló voltam az anyósom szemében, ő pedig a párizsi nagypolgári életből érkezett. Valószínűleg azt gondolta, hogy az ő lányához minimum egy nagyherceg dukál” - mesélte két gyermeke születésének körülményeiről Xavér. Később persze beigazolódott, hogy a francia asszony tévedett vele kapcsolatban, hiszen nem hogy sikeres, de világhírű zenész vált az egykor gyűlölt vejéből. Sőt, nemrég találkoztak is Kanadában, Xavér unokájának születésnapján, ahol remekül elbeszélgettek. 
 

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”