Létrehozva: 2022.02.09.
Módosítva: 2022.02.09.

Nem teljesülhet Damu Roland utolsó kívánsága, összeomlott a fogadott anyukája

Botránnyal végződött a színész temetésének megszervezése. Damu Roland édesapja feljelentette Éva nénit.

Szerző Ripost

Hat héttel ezelőtt hunyt el Damu Roland, de a temetésére még mindig nem került sor. A színész azt szerette volna, ha nagynénje – akire édesanyjaként tekintett – temeti el. 

A Borshoz eljutott információk szerint Éva néni most pont azért szorul magyarázkodásra, mert „csak” teljesíteni akarta a színész végakaratát. Ugyanis Damu édesapja feljelentette az asszonyt. 

Fotó: Ripost

Damu unokaöccse, Tóth István és családja főleg azt nem érti, hogy miért tett feljelentést a színész édesapja, hiszen elmondásuk szerint a férfi hosszú évek óta nem volt része az életének. István és nagymamája megpróbálta felvenni az idősebb Damuval a kapcsolatot, hogy tisztázzák a helyzetet, de mindhiába.

Fotó: Tv2

„A családja kitagadta Rolit, már meghalt, miért most akarnak részt venni a temetésében, már késő jóvá tenni a hibákat. Természetesen miután értesültem a nagymamámtól a feljelentésről, megkerestem Rudolfot telefonon, de arrogánsan, lekezelően viselkedett velem. Végül nem is tudtam elmondani, amit szerettem volna, mert rám csapta a telefont. De itt üzenem neki, hogy keressen meg, mert van miről beszélnünk, és nem ijedünk meg semmitől, állunk elébe, hogy bebizonyítsuk a mi igazunkat” - jelentette ki István.

Fotó: Bors

Istvánék nagyon szeretnék tudni, hogy mikor lesz a temetés, de fél attól, hogy végül ők lesznek kizárva a szertartásról.

„Féltem a nagyit, és mérhetetlenül felháborít, amikor semmi rosszat nem tett. Mi csak azt tudjuk, hogy Roland a nagyimat kérte meg, temesse el, és hogy ne legyenek ott a szülei. Ez egy szóbeli végakarat volt, teljesen jóhiszeműen gondoltuk, hogy ebből nem lehet baj, hiszen a halotti anyakönyvi kivonatot is ő kapta meg a kórházban. A nagymamám idős, nem szeretném, ha idegileg még jobban kikészülne, hiszen pont elég neki Roland halálát megemésztenie. Nem ezt érdemli, amióta az eszemet tudom, mindig azt láttam, amiben csak tudta, segítette Rolandot. A temetés ügyeit is kizárólag azért vette először a kezébe, mert ezt Roland kérte. Ez meg végképp nem hiányzott, hogy ki tudja, meddig kell majd rendőrségre járnia kihallgatásokra” – árulta el a Borsnak István.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja