tóth gabi
.Az 53 nappal ezelőtt elhunyt Damu Rolandot még mindig nem helyezték örök nyugalomra.
December 27-én hunyt el Damu Roland. Betegágyán nagynénjének, fogadott anyjának hagyta meg végakaratát, ha baj történne, nem szeretné, hogy utolsó útján szülei is elkísérjék, velük ugyanis évekkel korábban megromlott a kapcsolata. Azt is kérte, Éva néni temesse el, azonban az idős asszony végül ezt nem tudta teljesíteni. Az elmúlt csaknem két hónap alatt semmi sem úgy alakult, ahogy azt a színész szerette volna. A családban egyre csak nőtt a feszültség, sokáig az is kérdéses volt, végül ki fizeti ki a temetést. Ekkor adta át Éva néni az ügyintézés „jogait” Damu barátjának, Zsoltnak, aki úgy tűnik, most pont azokat az embereket zárja ki a szertartásról, akikre a Jóban Rosszban egykori sztárja élete utolsó napjáig számíthatott.
A színész unokaöccse, Tóth István a Borsnak felháborodva mesélte el, hiába próbált mindent elkövetni, hogy ő is elbúcsúzhasson nagybátyjától, de zárt kapukat dönget, mert nemcsak a temetés pontos időpontját titkolják előtte, hanem olyan akadályokat gördítenek elé, amiket még csak véletlenül sem tud kikerülni.
Napról napra átvertek a különböző félreinformálással. Hiába kérdezem, senki nem ad nekem egyértelmű választ Roland temetésével kapcsolatban. Beszéltem Zsolttal, aki azt kérte, küldjek a megadott e-mail címre egy részvételi kérelmet, azonban erre ez idáig nem érkezett válasz. Mérhetetlenül felháborít, hogy előttem titkolóznak, egyértelműen arra megy ki az egész, hogy ne lehessek ott. Egy olyan ember döntött erről, aki nem is családtag. Ez az egész csak terelés, nem áll elém, és mondja a szemembe, hogy kitiltottak. Erre eddig nem is mertem gondolni, hogy így fog alakulni. Azt az információt kaptam, hogy minden „érdeklődőnek” utánanéznek, ki regisztrált a temetésben, és egyéni döntés alapján áll össze a lista. A telefonok használata sem lesz engedélyezett, sőt biztonsági szolgálattal fogják felügyelni a szertartást – fűzte hozzá.
István beismeri, hogy megosztó személyiség volt Damu Roland, lehetett őt szeretni, vagy utálni, tisztelni, mint színészt, de ami jelenleg is zajlik a temetés körül, méltatlan az elhunyttal szemben.
"A nagymamámtól tudom, hogy végül nem a Fiumei úti, hanem a Farkasréti temetőben, urnasírban helyezik el a hamvait. A mamám kapott meghívót, de én nem, ami csak egy valamit jelenthet… Gondolkodtam rajta, mitévő legyek, menjek vagy pedig fogadjam el Zsolték döntését, de úgy döntöttem, majd ha már örök nyugalomra helyezték a nagybátyámat, külön elbúcsúzom tőle. Meghívó nélkül egyébként sem jutnék be, így nem leszek ott, szóljon inkább ez a búcsú Rolandról, nem akarom, hogy csúfos balhé legyen a vége. Próbáltam a temetőtől megtudakolni az időpontot, de ott azt a választ kaptam, hogy a család kérésére nem adhatnak ki semmilyen információt" – mondta a Bors érdeklődésére.
A férfi tulajdonképpen csak azért nem lepődik meg a kialakult helyzeten, mert a Damu családban a szeretet fogalma ismeretlen.
Zsolt vállalta magára a temetés összegét, senki nem kérte tőle, de nem gondolom, hogy ezzel jogosult is lett arra, hogy eldöntse, kik vehetnek részt és kik nem. Az pedig, hogy bizonyára az apja, akit Roland világ életében gyűlölt, és mégis ott lehet, szörnyű, mert a nagybátyám pont ez nem akarta. Huszonkét éves vagyok, de amióta az eszemet tudom, ebben a családban mindig csak a gyűlölet volt, tulajdonképpen nem is tudom, miért lepődök most meg – mesélte.