Létrehozva: 2022.01.06.

Újra elkapta a koronavírust Judy és családja – ilyen állapotban vannak most

Második alkalommal söpör végig a koronavírus az énekesnőn és családján. Szerencsére egyelőre súlyos tünetek nélkül vészelik át a betegséget.

Január elsején észlelte magán Judy, hogy valami nincs rendben, de akkor még nem gondolta volna, hogy koronavírusról van szó, annál is inkább, mert két védőoltáson túl van. Az énekesnő családjával teszteltette magát, ekkor derült ki: covidosok, valószínűleg valamilyen mutáns variáns támadta meg a családot.

„Először a zenésztársamnak lett pozitív a tesztje, és miután egy autóban utazunk a fellépések alkalmával, nem volt kérdés, hogy én is megvizsgáltatom magam. Január elsején már erős torokfájdalomra ébredtem, a teszt igazolta, a családommal megfertőződtünk” – kezdte a Borsnak Judy, akit telefonon értek utol a zárlat alatt.

Fotó: Judy/Facebook

„Az ember elsőként nem a koronavírusra gondol, pláne, hogy szeptember végén kaptam meg az első, decemberben a második oltásomat, Balázzsal nagyjából párhuzamosan vettük fel. A kislányunk, Maja még csak tízéves, egyelőre még oltatlan, és a gyerekek könnyebben vészelik át” – mesélte az énekesnő, majd hozzátette, szerencsére nem jelentkeztek súlyos tünetek egyikükön sem.

Fotó: Judy/Facebook

„Majának az első két napban hőemelkedése volt, sokat aludt, nekem a köhögésnél és egy minimális mellkasfájdalomnál más nem jelentkezett. Hármunk közül Balázs betegedett most le a legjobban, ő még mindig nyomja az ágyat. Az a legmeglepőbb az egészben, hogy a kislányom és a férjem három hónappal ezelőtt volt covidos, én pedig tavaly év elején estem át rajta, és most újra elkaptuk. Sok szörnyűséget lehet hallani, bizonyára az oltásnak köszönhetően viseltük jól a betegséget. De a helyzet ellenére jól vagyunk. Pénteken kell mennünk újabb tesztelésre, remélhetőleg azt követően véget ér a karantén számunkra” – mondta a Borsnak az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom