Máig érintetlen Sas József holmija, minden úgy van, ahogy hagyta

Sas József éppen egy évvel ezelőtt hunyt el hosszan tartó betegséget követően. A legendás színész-komikust felesége, Zsuzsa asszony két hosszú éven át ápolta kitartóan, de végül a koronavírus legyőzte férje legyengült szervezetét.

A humorista legenda özvegye a mai napig nem dolgozta fel az őt ért veszteséget, de nem szívesen beszél a fájdalmáról. Ő azt szeretné, ha Sas József halálának évfordulóján inkább a munkásságára emlékeznénk.

„Beszélhetek arról, hogy mennyire fáj, hogy már egy éve nincs velem, de ez evidens, hiszen 44 éven át voltunk házasok. Vagyis ezzel semmi újat nem mondok. Persze azzal sem, hogy a halálával megszűnt az utolsó és egyetlen politikai kabaré, de talán mégiscsak erről illenék beszélni, hiszen ő maga volt a Mikroszkóp Színpad. Olyan nevek fordultak meg nála mint Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc, Hacser Józsa, vagy éppen Agárdy Gábor. Olyan táblás házzal mentek az előadások, hogy az emberek szó szerint a csilláron is lógtak és volt, hogy a külügyminisztériumból telefonáltak Jóskának, hogy szorítson helyet egy külföldi delegációnak, mert híre ment a kabarénak és látni akarják” – mondta a Ripost-nak Sas József özvegye, aki reméli, hamarosan felkeresi majd valaki, hogy elbeszélgessenek arról a hatalmas mennyiségű rögzített kabaréról, amik a hazai tévétársaságok archívumában lapulnak. A közös otthonukban ugyanis nem maradtak megírt vagy félkész pamfletek, vagy bemutatásra váró humoros jelenetek. Maradt viszont megannyi emléktárgy, melyek között Zsuzsa asszony nap mint nap megnyugvásra lel.

„Való igaz, hogy egyedül vagyok ebben a nagy házban, de eszem ágában sincs elköltözni innen. Itt vannak az emlékeim, itt éltünk boldogan 42 hosszú éven át. Bármerre nézek, minden felidéz bennem valami szépet. A hálószobája és a ruhái is érintetlenül állnak, akárcsak a dolgozószobája. A nappaliban pedig központi helyen van Gyémánt László alkotása, amit Jóskáról festett. Minden reggel köszöntöm és minden este elbúcsúzok tőle, gyakran meg is simogatom. Szinte érzem a jelenlétét a falak között. Az utolsó két évünk gyötrelmes volt, hiszen gyakorlatilag huszonnégy órában ápoltam őt, még ha volt is segítségem. Ennek ellenére bármit megadnék azért, hogy ma is itt legyen velem...” – mondta könnyeivel küzdve Sas József özvegye.