Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.10.02.

Drogos pokol: kizárták a csoportos terápiáról Curtist, kemény szavakkal magyarázza a dolgot

Nehéz éveket tudhat maga mögött Curtis, aki megjárta a drogelvonót is. Aggódott is érte a családja, de ő visszatalált a helyes útra. Most viszont a testvére, Lajos került óriási bajba, belekeveredett egy gyilkossági ügybe.

Hosszú évek drogpokoljáról vallott Curtis Hajdú Péternek a vasárnap este 21:50-kor a LifeTV-n adásba kerülő Frizbi című műsorban. A rapper majdnem tíz évig volt a kábítószerek rabja. Eleinte kokainozott, majd cracket is használt. Saját bevallása szerint már nem élne, ha nem teszi le a cuccot. Curtis a Frizbiben Hajdú Péternek me­sélt többek között arról is, ho­gyan sikerült visszatalálnia a helyes útra.

Fotó: Metropol

„Le kellett tennem. Elmentem egy bizonyos helyre, és ott segítséggel, nem magamtól. Én azt hittem, magamtól is le tudom majd tenni, de nem ment. Amikor kijöttem, utána még 8 hónapig rendszeresen jártam egy bi­zonyos terápiára„ – emlékezett vissza Curtis, aki bevallotta, hogy rengeteget költött dro­gokra, heti 3-4 alkalommal is be volt állva.

„Én függő voltam. Sokat költöttem, na­gyon sokat. 100 milliós tétel” – tette hozzá a rapper, aki az elvonón egyéni terápián vett részt, miután kizárták a csoportból. Curtis ugyanis kötözködött a betegekkel – írja a Bors.

Fotó: Móricz István (MO)
Bors

„Lehetett csoportterápiára menni és egyénire is. Én csak egyszer voltam csoportoson, pont azért, mert ott mindig azt ha­zudják „én nem tudom, miért csináltam. Esküszöm”. Hát miért? Mert jó volt. Lehet hazudni…, de aki azt mondja, nem jó, nem csinálja. Én azért csináltam, mert jó volt. Kipróbáltam, és bejött az érzés. Szóval egyetlenegyszer voltam a csoportterápián, mert egyből kizártak. Én beleálltam ezekbe a dolgokba. Más fogyasztók voltak, de elkezdtek félrebeszélni meg hazudozni„ – emlékezett vissza a rapper.

A közönség addig semmit sem tudott Curtis titkos életéről, amíg Majka a SZIN színpadán le nem leplezte őt. Or­szág-világ előtt buktatta le, hogy kábítószerezik, emiatt pedig kirúgta a zenekarból. Ez a botrányuk visszavonhatatlanul rá­nyomta a bélyegét a kapcsolatukra.

„Nagyon jóban vagyunk. De azt nem mondanám, hogy ugyanolyan jó barátok, mint a legelején, hogy mindent együtt csinálunk. Nem járunk annyit össze. Peti 10 évvel idősebb, más társaságba jár, más az életvitelünk. De nagyon szeretjük egymást” – fűzte hozzá Curtis.

Volt felesége, Krisztike is mellette állt a bajban. Ráadásul pont akkoriban derült ki, hogy gyermeket várnak, amikor a rapper elvonón volt. Bár a házasságuk zátonyra futott, napi szinten tartják a kapcsolatot a kisfiuk miatt. Azután sem romlott meg a viszonyuk, hogy Curtis újra szerelmes lett. Sőt, volt neje és új kedvese jóban vannak egymással.

„Nagyon jó a viszonyunk, együtt neveljük Doncsit, mindent közösen beszélünk meg. 10 percre laknak tőlünk. Mindennap találkozunk„ – magyarázta.

„Amikor összejöttem Judyval, már bőven külön voltunk, nem igazán kellett mit megbeszélni. Kriszti örül, hogy Judyval vagyok, egy komoly sportolóval és ki­egyensúlyozott nővel. Könnyebben engedi hozzánk Doncsit, miután látta már Judyt.”

Harmonikus a kapcsolatuk – mondta el a rapper, akinek a drogpokol után a magánélete rendbe jött, és a karrierje is szárnyal. Most a bátyja, Lajos miatt aggódik, akit két másik férfival együtt május 11-én hajnalban fogott el a TEK. A gyanú szerint szerepük volt a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre megölésében.

„Egyelőre várjuk azt, hogy ha­zajöjjön. Bízok abban, hogy minden ki fog derülni, az, hogy a bátyám ártatlan. Mindenki tud­ja, hogy ártatlan. Édesanyám nehezen viseli, de mellette va­gyunk. Együtt van a család, és várjuk haza Lajost. Haza fog jönni„ – hangsúlyozta Curtis.

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője