tóth gabi
Gábor Zsazsa özvegye, Frédéric von Anhalt néhány nappal a temetés után utazott csak haza Magyarországról, ennek pedig nyomós oka volt.
Gábor Zsazsa özvegye még július elején érkezett meg Magyarországra, hogy teljesítse a 2016-ban elhunyt díva utolsó kívánságát. A végakarta ugyanis az volt, hogy imádott szülőhazája földjében nyugodhasson. A Golden Globe-díjas magyar származású színésznőt végül július 13-án, egy keddi délelőttön helyzeték végső nyugalomra a Fiumei úti sírkertben.
Az özvegye, Anhalt herceg azonban ahelyett, hogy a búcsúszertartás után rögtön repülőre ült volna, úgy döntött, még hazánkban marad egy rövid ideig.
Úgy tudjuk, hogy Frédéric von Anhalt napokkal a temetés után utazott csak el, de addig is azon munkálkodott, hogy néhai felesége neve az örökkévalóságig fennmaradjon Magyaroszágon is.
„Még vannak tervek. Szeretném, ha egy teret és egy utcát is elneveznének Zsazsáról” – árulta el szűkszavúan egy német portálnak az özvegy.
Anhalt herceg egyébként a filmcsillag halála óta is mindent megtesz azért, hogy Zsazsa neve a köztudatban maradjon. Újabb és újabb titkokat csepegtet a díva életéből. Igaz, ezek többnyire megdöbbentőek és megbotránkoztatóak. Mint például a 2018-as eset, amikor Anhalt a megboldogult díva legintimebb tárgyait árusította ki, köztük vágyfokozó eszközöket is, aminek híre szinte az egész világot bejárta.
Jól érezte magát Magyarországon Anhalt herceg azért kihasználta a Magyarországon töltött időt. Többször látták a Vigadó téren császkálni, ahol még egy étterembe is beült. Ez utóbbit egyébként maga Anhalt tette közhírré a Facebook-oldalán. Boldogan számolt be róla, hogy kellemes muzsika kíséretében fogyaszthatta el a vacsoráját.