Létrehozva: 2021.07.14.

Téves diagnózissal hazaküldték a kórházból, pár óra múlva meghalt a színész

A bíróságra került a színész halálának ügye, mert a gyászoló család szerint az orvosok nem jártak el elég körültekintően.

Szerző The_M

Toby Kirkup tavaly augusztus 29-én ment be az egyik Nyugat-Yorkshire-i kórházba, mert zsibbadt a karja és mellkasi fájdalmai voltak. Az ügyeletes orvos rövid vizsgálódást követően kijelentette, hogy gyomorhurutja van, menjen haza pihenni.

Toby Kirkup tragikusan váratlanul halt meg (Fotó: Facebook)

A 48 éves színész azonban otthon rosszul lett, és pár órával később holtan esett össze. A gyászoló családtagjai a temetést követően feljelentést tettek a kórház és az orvos ellen, az ügy most került a bíróságra, ahol ismertették a boncolási jegyzőkönyvet. Ez alapján szívrohama volt halála előtt Kirkupnak, vagyis az orvos félrediagnosztizálta, és ezzel alá is írta a halálos ítéletét.

Kirkup angol filmsorozatokban tűnt fel rendszeresen, többek közt szerepelt a Birmingham bandája (Peaky Blinders) és az Emmerdale több részében is. De rengeteg színházi szerepben is láthatták a nézők.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”