Létrehozva: 2021.07.14.

Börtönbe kerül Hopp Csilla? Ezt mondta az ügyvédje

Két évnyi nyomozás után ítélet születhet L.L. Junior kisfiának halála ügyében. Az édesanya, Hopp Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor nyilatkozott.

Lezárta a nyomozást a rendőrség L.L. Junior kisfiának halála ügyében. A hároméves Lesi Dávidka 2019. augusztus 31-én kiszaladt Zuglóban egy szabályosan közlekedő autó elé, a baleset során pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyermek édesanyja, Hopp Csilla a tragédiát követően összeomlott, ám nagyobbik gyermeke, Lacika miatt összeszedte magát.

Hopp Csilla sokak szerint eleget bűnhődött már
(Fotó: TV2)

Az elmúlt két évben hatalmas lelkierőről tett tanúbizonyságot, és bár a közvélemény és volt kedvese, L.L. Junior is a támogatásáról biztosította, Csilla nem nyugodhat meg: ha az ügyészség vádat emel ellene, akkor bíróság előtt kell felelnie.

Ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor a Mokka szerdai adásában elmondta, szerinte mik a kilátásai az ügyfelének.

„Egyre nehezebben viseli ezeket a különböző eljárási cselekményeket, mert fokról-fokra mindig felzaklatják. Nyilván stabil, éli az életét, ebben az eljárásban is helyt áll, de így, hogy mindig van egy újabb hír, ami felszakítja a sebeket, nem könnyű. A tegnapi rossz híren talán kicsit már túl van, próbál erős maradni. Kizárt dolognak tartom, hogy letöltendő börtönbüntetést kapjon, hiszen büntetlen előéletű, ezt a verziót teljességgel kizárom” – fogalmazott az ügyvéd.

A Mokka videóját itt nézheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”