Létrehozva: 2021.05.20.

Szikora Robi: Megéreztem Zámbó Jimmy tragédiáját

Megrázó felvételre bukkantunk a múltból, melyen Szikora Robi meséli el, milyen körülmények között találkozott Zámbó Jimmyvel, nem sokkal a tragédia bekövetkezte előtt.

Szikora Róbert és Zámbó Jimmy között nem volt szoros barátság, de természetesen jól ismerték egymást. Néhány évvel a király tragikus halála előtt lehetőség nyílt arra, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat, ugyanis Jimmy meghívást kapott egy Szikoráról szóló portréfilm forgatására, de ő végül nem érkezett meg.

Szikora és Jimmy nem voltak szoros barátok (Fotó: Ripost / Sulyok László)

Csak egyszer beszéltek személyesen...

A Csikidam műfaj megteremtője Jimmy halála után másfél évvel szembesült egy interjúval, melyben a mesés hangú énekes állítólagos barátságukról mesélt. Szikora 2003-ban ennek kapcsán idézte fel az első és egyben egyetlen találkozásuk emlékét.

„Jimmyvel egyszer dolgoztam életében, amikor elhívott egy műsorba, ahol én az ő egyik dalát énekeltem, ő pedig egy dalt adott elő tőlem. Egy stúdióban voltunk ő pedig késett pár percet. Berohant hófehér ruhában és csapzottan”- kezdte a felvételen Szikora Robi, aki azt érezte, hogy a legendás énekessel valami nem stimmel.

Megérezte kollégája Jimmy sorsát (Fotó: MTI)

„Rossz érzésem volt vele kapcsolatban”

„Azt éreztem, hogy ő egy hihetetlenül szétesett ember, aki a gyertyát mindkét oldaláról égette. Mintha magán viselte volna a drámát, a tragédiát. Olyan rossz érzésem volt, mintha húzott volna magával valamit... Nagyon éreztem...” - mondta 2003-ban Szikora, aki szerint Zámbó Jimmynek csak pihenésre lett volna szüksége, hogy elkerülhető legyen a 2001 január másodikán bekövetkezett tragédia.

„Jimmy nagyon fáradt volt, szellemileg és testileg is. Ha kialudta volna magát, talán nem történik meg ez a tragédia. Nagyon meghajtotta magát és ezt mondta is nekem: Robika nem tudok aludni, végem...”- emlékezett vissza az R-Go alapítója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”