Létrehozva: 2021.05.18.

Nem titkolja többé, ezért vált el első férjétől Pásztor Erzsi

A legendás színésznő csak kétfajta emberrel találkozott a pályája során: a józan és a részeg bolonddal.

Szerző Doris

Pásztor Erzsi főiskolás lányként habarodott bele teljesen az egyik osztálytársába, név szerint Jászai Lászlóba.

Első házasságáról mesélt a legendás színésznő (Fotó: Ripost / Markovics Gábor)

Bár ennek már több évtizede, a színésznő a mai napig élénken emlékszik a férfire, hiszen ő volt az első nagy szerelme, még akkor is, ha a házasságuk végül válással végződött.

„Nagyon nagy szerelemben voltunk, de ő egy linkóci pali volt, egy igazi bohém. Még a főiskolán házasodtunk össze, de kilenc hónap után el is váltunk. Egyébként szép emlékeket őrzök róla. Bárhol jártunk, ő tolt engem előre, hogy szerepeljek. Kisért zongorán, én pedig énekeltem. Nos, őutána sikerült kifognom a teljes ellentettjét. A második férjem, Holl István legszívesebben bezárt volna engem, hogy főzzek, mossak, takarítsak, amíg ő játszik a színpadon. Ezzel persze megbirkóztam volna, de az alkoholt nem tudtam elfogadni. Mert hát, Janka néni ide, vagy oda, Pásztor Erzsi nem iszik, csak hébe-hóba, akkor is szódával hígítja a pezsgőt, még ha ki is nevet érte” – árulta el a Ripost7-nek Janka néni megformálója, aki azt is elárulta lapunknak, miért maradt végül társ nélkül.

Az interjút elolvashatod a Ripos7 kedden megjelenő lapszámában!

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő