Létrehozva: 2021.05.21.

„Megerőszakolt, és terhesen kilökött a sarkon” – Lélektépő vallomás Lady Gagától

Lady Gaga eddig soha nem beszélt arról a szörnyűségről, amit egyik kollégája miatt kellett átélnie évekkel ezelőtt.

Oprah, Harry és Meghan közös mentális betegségekkel foglalkozó riportsorozatában nemcsak a herceg mesélt sokkoló történeteket, hanem Lady Gaga is. Korunk egyik legnagyobb sztárja élete legnagyobb traumájáról vallott, amit eddig soha nem osztott meg a nagyvilággal.

Sokkoló titkot árult el Lady Gaga (Fotó: Apple TV)

Gaga mindössze 19 éves volt, amikor szövegíróként és háttéremberként dolgozott mások lemezein. Ekkoriban az egyik producer, akivel szoros munkakapcsolatban volt, azt parancsolta neki, hogy vetkőzzön le. Erre az énekesnő nem volt hajlandó, de a férfi csak nem adta fel. Erőszakoskodni kezdett, és Gaga agya ekkor leblokkolt, hogy minél kevésbé emlékezzen a traumára. Az eset aztán hónapokon át többször megismétlődött, majd jött a legundorítóbb fordulat.

„A személy, aki megerőszakolt, kilökött a kocsiból a sarkon a szüleim házánál, mert hánytam és rosszul voltam attól, hogy molesztáltak.”

Ezek után hetekig az ágyat nyomta Lady Gaga, próbálta összeszedni magát, de évekig nem volt ugyanaz a lány, aki az erőszak előtt volt. Majd ahogy felpörgött a karrierje, elnyomta magában a történteket, de néhány éve újra depressziós lett, önveszélyessé vált, és olyan fizikai fájdalmai voltak, mint az erőszakot követően. Sok kivizsgálás után rájöttek, hogy poszttraumás stressz szindrómában szenved, illetve fibromyalgiája van, ami a durva izületi fájdalmait okozza, és ennek kialakulása is visszavezethető az átélt borzalmakra.

Gaga az elkövetőt nem hajlandó megnevezni, mert nem akar többé vele találkozni sem, és a nevét sem akarja kiejteni a száján, mert rosszul lenne még attól is.

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

borsonline.hu

Egyszerre borította a bilit a Tesco több dolgozója, a vásárlók teljesen le vannak fagyva

magyarnemzet.hu

Most érkezett: megtalálták a verőcei hajóbaleset újabb áldozatát

ripost.hu

Nagy a baj! Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra

magyarnemzet.hu

Nagy Ervin durva elszólása a szakadékba lökheti Magyar Péter baloldali vándorcirkuszát

ripost.hu

Figyelem! Fontos közleményt adott ki a BKK az Azahriah-koncertek kapcsán

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

„Darabokra tört engem" - Céline Dion már csak a csodában bízhat, együtt sírtak vele a rajongói

LELKIZŐ

"Sokat adott nekem!" – Tóth Gabi üzenete mindenkit meghatott

LELKIZŐ

Felfoghatatlan: Megcsúszott a fürdőszobában és meghalt a népszerű zenész

LELKIZŐ

Gyász: családja körében elhunyt a világhírű színész