Létrehozva: 2021.04.09.

Iszak Eszter: Egy év kellett, hogy feldolgozzam, beteg vagyok

Iszak Eszti egy éve tudta meg, hogy endometriózisban és Hashimoto-betegségben szenved, azóta teljesen megváltozott az élete. Esztinek időbe telt, hogy feldogozza betegségét, és tudjon róla beszélni, de fontosnak tartja, hogy segítsen azokon, akiket szintén érinthet ez az egészségi probléma.

Iszak Eszter egy éve, februárban tudta meg, hogy endometriózisban és Hashimoto-betegségben szenved. Akkor a szerelme, Gyurta Dani a karjaiban vitte be a kórházba a modellt. Eszter most bevallotta, hogy sok időbe telt, hogy feldogozza betegségét.

Iszak Eszter komoly megpróbáltatásokon ment keresztül
Fotó: LifeTV

„Nagyon ritkán osztok meg ilyen privát dolgot a közösségi médiában, mert nekem kényelmesebb, ha egy pici távolságot tartok. Nagyon nehezen nyílok meg ilyen szinten. Egy évbe telt, amíg ezt sikerült magamban elrendezni, és egy picit helyretenni magamban, hogy beteg vagyok. Sosem voltam beteg, és nekem ez egy ilyen nagyon nehezen feldolgozható dolog volt” – kezdte a LifeTV Ébredj velünk című műsorában Eszter, aki arról is beszélt, milyen tüneteket tapasztalt.

„Úgy jelentkezett először tavaly februárban, hogy iszonyú fájdalmaim lettek. Úgy voltam vele, hogy lehet sokat töltöttem a hidegben. Ezek hasi fájdalmak voltak, a hangulatomon is éreztem, de sok más tünetei is voltak, amiről nem szeretnék beszélni. De egy nő azért észre veszi, ha valami felborul a hormonrendszerében.”

A nőgyógyásza először elküldte hormonvizsgálatra, majd a rossz eredmények miatt ezt egy pajzsmirigy ultrahang követett.

„Egy nem kedves orvos elmondta, hogy gyakorlatilag nincsen pajzsmirigyem, a szervezetem felemésztette. A pajzsmirigyem ellen fordult a szervezetem, és elkezdte lebontani. Emiatt tértem át a gluténmentes táplálkozásra” – tette hozzá Eszter, aki nemrégiben egy oldalt is elindított, ahol olyan recepteket, ételeket és elkészítési módokat mutat be, amelyekkel gluténmentesen és a betegségeknek megfelelő, helyes diétát lehet folytatni, és még a jó ízekről sem kell lemondani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”