tóth gabi
A színésznő unokája, Járai Máté számolt be róla, hogy a színművésznőt mivel kezelik. Az eredményei hol jobbak, hol picit rosszabbak.
Egy hete került kórházba Törőcsik Mari, volt férje sem tudta az elmúlt napokban, hogy érzi magát pontosan a színművésznő. Törőcsik Mari unokája azonban most megtörte a csendet, és beszámolt nagymamája állapotáról.
„Jelenleg stabil az állapota, az eredményei pedig hol jobbak, hol picit rosszabbak. Sajnos, nem ez az első alkalom, hogy tüdőgyulladása van, de reméljük, minél hamarabb felépül és kiengedik a kórházból. Eddig minden betegséget legyűrt, bízunk benne, hogy erős, és ezúttal is így lesz” – mesélte unokája, Járai Máté Jászai Mari-díjas színész, hogy miért került kórházba Törőcsik Mari.
Bodrogi Gyula csak ápolójával tudott beszélni. „Sajnos, nem tudták neki odaadni a telefont, az ápolójával, Tamással beszéltem. Azt mondta, Mari jobban van, de azért azt gondolom, ha teljesen jól lenne, akkor ezt már ő maga mondaná el nekem. Biztosan megviseli a tüdőgyulladás, megterhelő lehet ez neki” – mondta a színész.
Nyilatkozott a lapnak Kóczán István belgyógyász, ő azt mondta, a művésznőnek a sokévnyi dohányzás után valószínűsíthetően nincs tökéletes állapotban a tüdeje. Ráadásul nem is a mostani az első gyulladás, így különösen nagy odafigyelésre van szükség. Idősebb korban a tüdőgyulladás életveszélyes állapot, nehéz felgyógyulni belőle. Ilyenkor a légzőfelület beszűkül, a légzés is lelassul, gyengébb, ez nehézzé teszi a gyógyítást, mondta az orvos.