1 éve

Halott barátnője mentette meg Molnár Anikó életét

A híresség hisz a szellemek és az őrangyalok létezésében, elhunyt barátnője ugyanis már többször üzent neki a túlvilágról.

Elképesztő történetet osztott meg a Tények Plusz nézőivel Molnár Anikó! Az egykori Nagy Ő a műsorban elárulta: többször is előfordult már, hogy elhunyt barátnője kommunikált vele a túlvilágról.

Mindezt onnan tudja biztosan, hogy egyszer elment egy halottlátóhoz, ahol a médium szájából egy olyan mondat hangzott el, amit Anikó barátnője sokszor mondott. Ez az élmény teljes bizonyítékul szolgált a hírességnek azt tekintve, hogy van egy másik, számunkra láthatatlan világ.

Molnár Anikó hisz az őrangyalok létezésében
Fotó: TV2

„A barátnőm halála után voltak arra utaló jelek, hogy van egy másik világ. Nevezhetjük az ő lelküket angyaloknak vagy szellemeknek... Ugyanaz a láthatatlan világ mindkettő és én hiszek benne” – mondta el a Tények Plusznak Anikó, aki üzenetet kapott a halottlátón keresztül a barátnőjétől.

„Ültem és nem hittem el. Annyiszor mondta nekem Zsuzsi ezt a mondatot... Akkor azt mondtam, hogy egészen biztos, hogy létezik egy másik világ, ő pedig egy angyal és vigyáz rám. Hiszen honnan vette volna az a nő Zsuzsi szavajárását?”

Anikót egyszer az elhunyt barátnője mentette meg a halál torkából.

„Az ütközés elkerülhetetlen lett volna, és mégis valahogy megúsztam ezt a dolgot” – fogalmazott Molnár Anikó.

A híresség sokszor mindennapi dolgokhoz kér segítséget az őrangyalaitól: ha parkolóhelyre van szüksége, megkéri őket, hogy gondoskodjanak parkolóhelyről, és állítása szerint tízből kilenc alkalommal sikerül is neki parkolóhelyet találnia.

A Tények Plusz teljes videóját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kegyetlen gyilkosság történt Terézvárosban

origo.hu

Nagyon súlyos orosz bejelentés érkezett

metropol.hu

Irgalmatlan, mi közelít az ország felé: havazás és viharos szél csap le

mandiner.hu

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát: így érhet véget szerinte az orosz-ukrán háború

ripost.hu

Gyanús videóval üzent Vajna Timi: megcsalta a vőlegénye?

vg.hu

Oroszországot nem lehet legyőzni, minden módszert készek bevetni

ripost.hu

Gyanús videóval üzent Vajna Timi

mindmegette.hu

6 egészséges nass, ha valami édesre vágysz fogyókúra alatt

veol.hu

A Provident Pénzügyi Zrt. munkatársat keres Kereskedelmi Tanácsadó munkakörbe (x)

ripost.hu

Kiderült a szörnyű titok: Ezért lett öngyilkos a vonat elé lépő nagykőrösi menyasszony

ripost.hu

„Kicsi lelked sokat szenvedett, de most már nyugovóra térhetsz” – búcsúzik vőlegénye a Nagykőrösön vonat elé lépett Barbitól

she.life.hu

Kedves lányos anyukák! Kérlek, beszélgessetek a lányotokkal az intim higiéniáról!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

LELKIZŐ

Havi 28.500 forint nyugdíj: ennyit kap kézhez a Neoton egykori sztárja

LELKIZŐ

Őszintén vallott a magánéletéről Gregor Bernadett: Nem vágyom érzelmi függőségre, játszmákra

LELKIZŐ

Mégsem sikerül halottá nyilvánítani VV Fannit

LELKIZŐ

Nem kíméli az élet: Fájdalmas napokon van túl Vajna Timi

LELKIZŐ

Fájdalmas döntést hozott L.L. Junior: egyedül hagyja el az országot

LELKIZŐ

Súlyos bűncselekmény áldozata lett VV Szandika - videó

LELKIZŐ

Zimány Linda: Egyszer csak szülök egy gyereket és jó napot

LELKIZŐ

Rá sem lehet ismerni, teljesen megváltozott a börtönben Aurelio