Létrehozva: 2021.03.10.

Kamerák előtt vallotta be: ezt művelte exeivel az Operett sztárja

Most már egyáltalán nem büszke a korábbi döntéseire.

A 28 éves magyar sztárszínész, Gömöri András Máté a Life TV Bréking című műsorában volt vendég, amikor szóba került egy kissé kényes, és bizony sokszor fájdalmas téma: a szakítás.

Gömöri megosztotta múltjai titkait (Fotó: LifeTV)

Polyák Lilla párja némi morfondírozás után elárulta, hogy neki meg kellett érnie ahhoz, hogy szépen, mindenféle drámától mentesen tudjon szakítani. Korábban bizony többször is előfordult, hogy mélyen megbántotta a volt barátnőit.

„Nekem erre meg kellett érnem, bevallom hősiesen. Szerettem volna szépen csinálni, tisztelettudóan és jól lezárni a dolgokat, nem mindig sikerült. Egy-két olyan embernek okoztam fájdalmat, akinek egyébként nem akartam. Csak szerettem volna lezárni, mert úgy éreztem, nincs több az adott kapcsolatban. Sajnos ezt nem tudtam úgy megtenni, hogy egyenes gerinccel kijöjjek a kapcsolatból. Ezt nekem meg kellett tanulnom” – ismerte el a kamerák előtt az Operettszínház művésze.

Szerencsére mára Gömöri rájött, hogy nem halogathatja, nem odázhatja el a szakítást, mert azzal csak a másiknak okoz fájdalmat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja