Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.18.

Gömöri András Máté kitálalt Polyák Lilla gyerekeiről

Polyák Lilla tizennégy és tizenhat éves kamaszfiai bizony feladják a leckét: Gömöri András Máté ezért sokszor fegyelmezi őket.

A klasszikus családfő szerepét tölti be otthon Gömöri András Máté. Polyák Lilla férje 28 éves, így nincs nagy korkülönbség közte és a színésznő tizennégy és tizenhat éves gyermekei között.

Polyák Lilla már a kapcsolatuk elején elmondta a fiainak, hogy Máté nem az édesapjuk szerepét kívánja betölteni, de családfőként igenis kell hallgatniuk rá.

Gömöri András Máté fegyelmezi Polyák Lilla gyermekeit.
Fotó: LifeTV

Ha pedig úgy alakul, akkor a fiatal színész ki is vívja magának a tiszteletet otthon. Erről a LifeTV Bréking című műsorának csütörtöki adásában beszélt.

„Most az jut eszembe, amikor nagyival szemben a két kamaszfiú kicsit bunkóbban szólal meg, mert reggeltől-estig vele vannak, sok mindent megengednek pici koruktól, meg minden. Úgy érzem, ez már átlépi azt a határt, mert nagyi, meg játsszunk, meg szórakozzunk, de azért nem beszélsz így vele meg nem szólsz így hozzá. Ott például nekem vannak nagyon jól bevált elveim, amiket egy katonatiszt édesapától és egy földművelő nagyapától vettem át. Nálam rend van, igen” – fogalmazott Máté, aki sokszor igazat ad a színésznő gyerekeinek, de vannak olyan dolgok, amiket nem hajlandó elnézni.

„Persze, én máshogy nőttem fel, de ettől még nem szólok bunkó paraszt módon a nagyanyámhoz, vagy bunkó paraszt módon az anyámhoz.”

Az ilyen esetek után előfordul, hogy a házaspárnak meg kell beszélnie a történteket, és van, amikor Polyák Lilla úgy érzi, hogy Máté túl kemény volt a fiúkkal.

„Lehet, mondom, viszont azt az energiát is meg kel kapniuk, amit én tudok hozni a kapcsolatba, nem csak azt, mint ami neki van, hogy nagyon finoman, nagyon nőiesen elbeszélget a gyerekekkel” – vélekedett Máté.

Bréking minden hétköznap 22 órától a LifeTV műsorán!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz