RETRO RÁDIÓ

„Méltó módon távozhatott„ – könnyeivel küszködve nyilatkozott Őze Áron anyja elvesztéséről

„Méltó módon távozhatott„ – könnyeivel küszködve nyilatkozott Őze Áron anyja elvesztéséről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 22. 06:38

Semmihez sem hasonlítható az a fájdalom, mikor az ember elveszíti az édesanyját. Ezt kell most átélnie Őze Áronnak, aki múlt szombaton vesztette el az anyukáját.

Mint arról a Ripost is beszámolt, a Jászai Mari-díjas színész, illetve a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója, Őze Áron a Facebook-oldalán tudatta a szomorú hírt: szombaton elveszítette édesanyját a járvány miatt. Hiába tartottak be minden előírást, idős édesanyja, Ildikó – aki egy komoly operáció után lábadozott-, megfertőződött, és a szervezete végül feladta a harcot.

„Itt lehetett velünk, mellettünk, nap mint nap láthatta az unokáját, nagyon közel álltunk egymáshoz„ – mondta megtörten, mély fájdalommal a hangjában Őze Áron, aki az asszony szomszédságában lakott, hogy mindig közel lehessenek egymáshoz. „Hosszú utat jártunk be, hisz tavaly ősszel megműtötték. Itthon lábadozott, itthon végezte a rehabilitációt, és nagyon szépen haladt” – csuklott el a színész hangja, aki önkéntes karanténba vonult a lábadozás időszakára, hogy mindenben édesanyja segítségére lehessen. Ildikó mégis elkapta a vírust.

„Belázasodott, és bár eleinte nem akart hallani a kórházról, végül egy hét után úgy döntöttünk, mindenképp bevisszük. Ezúton is köszönök mindent a Péterffy Sándor utcai kórház dolgozóinak, akik mindent megtettek érte. A legjobb kezekben volt végig, és méltó módon távozhatott„ – mondta Őze a Blikknek. „Mindennap kaptuk a híreket, tájékoztattak mindenről, de látogatni nem tudtuk a kórházban. Az utolsó délután végül a bátyám bemehetett hozzá és el tudott tőle búcsúzni” – tette hozzá könnyeivel küszködve a színész, akiben családja tartja a lelket ezekben a nehéz pillanatokban.

„Hosszú volt ez az út, és már azt hittük, győztünk, édesanyám jól viselte a műtétet és a lábadozást is. Aztán jött a koronavírus, és most úgy érzem magam, mintha egy győztes küzdelem utolsó pillanatában derült volna ki, hogy mégsem nyerhetünk...„

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.