RETRO RÁDIÓ

Szomorú hírt közölt a Katona József Színház: elhunyt Olsavszky Éva

Olsavszky Éva
rp
Szerző
rp
Létrehozva2021. 02. 27. 20:00

Elhunyt Olsavszky Éva, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő. A hírt a Katona József Színház közölte.

Fájdalmas hírt közölt a Facebook-oldalán a Katona József Színház.

„92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva, a Katona József Színház alapító tagja. 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operett-főszerepeinek sokaságát játszotta el. Férjével, a 2015-ben elhunyt Kun Vilmossal együtt vidéki színházak ünnepelt vezető színészei voltak, együtt szerződtek Kaposvárról a Nemzeti Színházba 1980-ban, majd a Katonába 1982-ben. Már 44 évesen, 1973-ban Kossuth-díjat kapott. Olsavszky Évát a Katona József Színház saját halottjának tekinti, nagyszerű alakításaira, kedves, finom lényére szeretettel emlékezünk” – írta Facebook-oldalán a színház.

Olsavszky Éva 1982-től, alapításától volt tagja a teátrumnak. Számos színpadi szerepe mellett filmekben és tévéfilmekben is játszott, volt szerepe a Szerelem első vérig-ben, de 2001-ben a Barátok közt-ben is például. A színésznő hat éve özvegyült meg: férje, a szintén színház-alapító Kun Vilmos 2015-ben hunyt el. Évtizedekig azonos társulat tagjai voltak, 67 bemutatón együtt léptek színpadra.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.