Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.19.

„Már csak egyetlen vágyam van” – a lábadozó Forgács Gábor elárulta, hogy érzi most magát

Jól sikerült a legutóbbi operációja, így már haza is engedték orvosai a kórházból.

Közel egyéves harc után végre jó hírekről számolt be Forgács Gábor! A színésznél tavaly prosztatarákot diagnosztizáltak, és több komoly műtét után az életéért küzdött. Javult az állapota, most pedig nemrég újra megműtötték. Már jól érzi magát, úgy fogalmazott: végre rendben van, és otthon élvezi az életet.

A mûvész napról napra jobban van, és pozitívan tekint a jövőbe (Fotó: Bors)

„Egy laza hétórás műtéttel tettek rendet a kupiban odabent. Dr. Buzogány István osztályvezető főorvos és csapata újra elfogadhatóvá tette az életminőségemet, mostantól már csak rajtam múlik, hogy élvezzem az életet„ – nevetett Forgács, aki legjobban attól szenvedett, hogy az első nagy műtétje után hosszú hónapokig kellett csövekkel a testében élnie.

„Ezekkel minden egyes mozdulatot, egy sima felállást is meg kellett tervezni. Még alváskor is vigyázni kellett, hogy nehogy megtörjenek. Persze lehet így élni, de minek...” – mondta a Blikknek a színész, aki bevallotta, volt időszak az elmúlt egy évben, amikor elment az életkedve. Ilyenkor a lánya és a kedvese biztatása mellett a több ezer üzenet adott neki erőt, amiket kapott.

„Képtelenség ennyi üzenetre egyenként válaszolni. Szóval itt szeretném megüzenni mindenkinek: köszönöm, jól vagyok és jelenleg tünetmentes! Igaz, a rák olyan, mint egy szenvedélybetegség, mindig is kísérti az embert, de bizakodó vagyok” – jelentette ki Forgács, aki újra tud és akar is dolgozni. Más tervei nincsenek, egy dologra vágyik csupán.

„Hetvenhárom éves vagyok, én már tényleg mindent megéltem és elértem, amit szerettem volna. Most már csak egyetlen vágyam van. Mégpedig, hogy megérjem azt, hogy újra maszk nélkül átölelhessem az én drága kislányomat és az unokáimat. Erre ugyanis egy éve nem volt példa” – érzékenyült el a színész.

Nagyon lefogyott

Forgács Gábor a daganatos részeket eltávolító műtét után nagyon lefogyott, a betegség előtt 104 kilogrammot nyomó színész alig 79 kilósan hagyta el a kórházat. Orvosai hízókúrára fogták, ám a teljes gyógyulása érdekében szigorú diétát kell követnie. Nem ehet nehéz, fűszeres ételeket és semmi olyat, ami hizlal, de párja finom főztje segít neki ebben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom