
Benkő Balázs még nem tudta feldolgozni édesapja halálát.
Benkő László fia sokáig nem tudta meggyászolni édesapját, ám több mint egy hónappal a temetés után egyedül maradt a gondolataival.

A 2020. november 18-án, 77 esztendős korában elhunyt Benkő László, az Omega billentyűsének temetése a Farkasréti temetőben
Fotó: Markovics Gábor (MG)
Ripost
képen: Benkő László fia, Benkő Balázs
Ezt egyik pillanatban áldásként, míg máskor átokként éli meg Balázs, aki a Ripost-nak elmondta, nehéz heteken van túl.
„Amikor apu elment, nem volt időm meggyászolni. Sorra érkeztek a tisztelői, a telefonom megállás nélkül csörgött a részvétnyilvánítások miatt. Esténként az ablakból láttam, hogy milyen sokan gyújtanak gyertyát az emlékhelyén. Közben édesanyámat is támogattam és a gyerekeimmel is foglalkoznom kellett” – mondta el Balázs, aki gyerekkora óta nagyon szoros kapcsolatban volt az édesapjával, így a hiánya megszokhatatlan számára.

Benkő László zenész billentyűs zeneszerző
Omega Együttes tagja
Fotó: Tumbász Hédi Nemzeti Sport
„Napközben rengeteg dolgom van és elterelem a figyelmemet, éjszaka, álmomban sokszor meglátogat apu. Álmodom vele, de amikor felébredek, rám szakad a valóság és tudatosul bennem, hogy soha többé nem kérdezhetek tőle semmit„ – nyilatkozta lapunknak Benkő Balázs.







