2 éve

Legyőzte a koronavírust, de tragédia történt a legendás magyar énekes családjában

Bár szigorúan betartott minden óvintézkedést, Poór Péter is elkapta a koronavírust. A legendás énekes ráadásul a veszélyeztetett korcsoportba tartozik, hiszen már 76 éves. Ennek ellenére szinte játszi könnyedséggel győzte le a betegséget, a gyógyulás örömét azonban beárnyékolta egy családi tragédia.

Poór Péter egy hónapot töltött karanténban, mivel három koronavírus-tesztje is pozitív lett.

Fotó: Bors

Az 1967-es Táncdalfesztivál ünnepelt sztárja annak azért örülhetett, hogy enyhék voltak a tünetei: egy este volt hőemelkedése, nem érzett szagokat és köhécselt is egy kicsit. Szerencsére ennél nagyobb baj nem történt. Poór a Ripost-nak árulta el, hogy viselte a bezártságot, sőt, egy szomorú hírrel is szolgált.

„Nem unatkoztam a karanténban sem, hiszen nem kevesebb mint tizenöt macskáról kellett gondoskodnom, ennyi cicánk van most. Emellett igyekeztem kreatívan tölteni az időt, új dalokat írtam, olvasgattam, amíg beteg voltam. Egyébként sem ismerem az unalom fogalmát. Most már azt kell mondjam, teljesen jól vagyok, legyőztem a koronavírust. Sajnos azonban az anyósom nővére, aki itt élt velünk, nemrég elhunyt, már 103 éves volt, ami gyönyörű kor. Az ő halálának semmi köze a koronavírushoz, egyszerűen elaludt. Most az anyósom gyengélkedik, nagyon fáj a dereka, nehezen mozog” – árulta el a Ripost-nak a legendás énekes, aki egészen az utolsó pillanatig odaadóan ápolta anyósa nővérét, éppúgy, ahogy 97 éves anyósát, és imádott feleségét, Ilit.

Fotó: Bors

Péter a Ripost kérdésére azt is elárulta, hogy az elsők között oltatja majd be magát a koronavírus-elleni védőoltással, néhány hete pedig megkapta az influenza elleni vakcinát.

„Bár még gyakran elkérik a személyimet az idősek idősávjában, 76 éves vagyok és már nem leszek fiatalabb. Ezért amint elérhető lesz itthon is a vakcina, azonnal beoltatom magam, muszáj elővigyázatosnak lenni. Addig is betartok minden előírást, és nagyon örülök, hogy ilyen könnyedén átvészeltem a betegséget” – zárta le a beszélgetést Poór.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A harmadik világháborúról beszélnek a NATO-ban

origo.hu

Megverték Opitz Barbit egy budapesti plázában

borsonline.hu

A legnagyobb titokban fogott össze Vilmos herceg és Harry: Diana ügyében intézkedtek

metropol.hu

Mount Everest - megtörte a csendet a világhírű serpa, aggasztó dologról beszélt

hirtv.hu

Vezércikk: Magyarország mellé állt Görögország az új szankciós csomag kapcsán

origo.hu

Mérgező élelmiszereket hív vissza a Lidl, ne egye meg azokat!

mindmegette.hu

Tényleg be kell áztatni a szárazbabot? Most kiderül!

ripost.hu

Megtámadták Opitz Barbit az egyik budapesti plázában

ripost.hu

Sikertelen csúcstámadás, öt serpa hozta le a hegymászó holttestét

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

Hős vagy felelőtlen? Így reagáltak a sztárok Suhajda Szilárd halálára

LELKIZŐ

L. L. Junior pelenkázós videóval bizonyítja, hogy jó apa

LELKIZŐ

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

LELKIZŐ

Szandi gyászol: „Amikor megkaptam a hírt, hosszú percekig sírtam”

LELKIZŐ

Gyermeke sírására riadt az éjszaka Molnár Guszti exfelesége, kórházba kellett vinni

LELKIZŐ

Lang Györgyi búcsúztatója: itt vannak a részletek

LELKIZŐ

Új szerelméről mesélt Csősz Bogi: "Nem volt célom, hogy párkapcsolatot találjak"