RETRO RÁDIÓ

Újabb műtéten esett át Karda Bea: Két év szenvedésnek vetett véget

Újabb műtéten esett át Karda Bea: Két év szenvedésnek vetett véget
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 07. 10. 18:50

Karda Bea nehéz időszakon van túl, hiszen, ahogy arról a Ripost elsőként beszámolt, januárban másodszor távolítottak el rosszindulatú daganatot a melléből.

Karda Bea alig egy héttel a műtét után, már nevetve mesélte el munkatársunknak: fél évre rá, hogy kioperálták a melléből a 13 év után visszatérő rákos szöveteket, ismét kés alá feküdt. Az újabb műtéti beavatkozásra azért volt szüksége, mert nehezen viselte, hogy gyakorlatilag szünet nélkül fájt a lába, amit egy makacs ideggyulladás okozott. Az énekesnő orvostól orvosig járt az elmúlt két évben, de végül csak egy specialistának sikerült felállítania a diagnózist.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Tulajdonképpen halogathattam volna még a műtétet, de úgy voltam vele, ha lúd, akkor legyen kövér. Miért is ne tudjak le minden gondot fél év alatt, ha megoldható?” – tette fel a kérdést már vidáman a népszerű énekesnő. „Tényleg pokoli fájdalmak kínoztak évek óta és elképzelni sem tudták az orvosok, hogy mi lehet a baj. Néha lábra állni is alig tudtam, de fellépést nem mondtam le soha. Olyan voltam, mint egy bohóc, aki a mosolyra mázolt maszkja alatt zokog. Abból, hogy mennyire szenvedtem, a közönség soha semmit nem vett észre. Csak a férjem, Laci tudta, hogy min megyek keresztül. Ő volt az, aki a koncertek után félreállt az autóval és megölelt, amikor elszállt belőlem a színpad és a közönség adta adrenalin és sírva fakadtam a fájdalomtól” – mesélte Bea, akit lassan két hete műtött meg dr. Erbszt András specialista.

„Fantasztikus orvost találtam András személyében, aki csodálatos munkát végzett. Persze most még fáj a műtét helye, de ez a fájdalom szinte már felüdülés, hiszen erről tudom, hogy hamarosan vége lesz” – mesélte a Ripost-nak Bea, aki már azt is tudja, mikor térhet vissza a színpadra, hogy újra sugározza a rá jellemző vidám, bohém energiát, amit a közönsége megszokhatott tőle.

„Most még egy hétig nem szabad erőltetnem magam, de aztán már fokozatosan terhelhetem a lábamat. Először csak a boltig megyek majd el, aztán a közeli Vérmezőn teszek hosszabb sétákat, végül pedig otthon perdülök majd táncra, hogy formába hozzam magam augusztusra, hiszen akkorra már vállaltam fellépéseket, vagyis újra együtt bulizhatunk!” – árulta el az örökifjú énekesnő.

Olasz vére lendíti át a nehézségeken Karda Bea nem csak harsány természetét és temperamentumát örökölte olasz nagymamájától, de azt a kitartást és küzdőszellemet is, ami soha nem engedi, hogy elcsüggedjen és feladja a harcot. „Pont olyan vagyok természetre, mint a nagymamám, aki igazi tűzrőlpattant mediterrán mamma volt. Ha valami gondja akadt, akkor hangosan kikacagta azt, majd megindult előre a megoldás felé. Hálás lehetek neki ezekért a tulajdonságokért, hiszen ezek visznek engem előre tűzön-vízen át” – mondta Bea.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.