Létrehozva: 2020.05.26.

Nem szeretne férje mellett nyugodni Szilágyi István özvegye – ez az oka

Joli néninek megvan rá az indoka.

Az idős házaspár fia, Péter a gyanú szerint több kalapácsütéssel végzett otthonukban az édesapjával. Az idős özvegy már azon is elgondolkodott, hogy ha eljön az ideje, az ő teste hol pihenjen. Joli néni a Blikknek elárulta, azt szeretné, hogy ne a férje mellett helyezzék örök nyugalomra, hanem egy másik sírkertben, az édesanyja mellé temessék.

Fotó: Markovics Gábor

„Nagyon szerettem Pistát, de neki más volt a vallása, református volt. Máshogy van az a föld szentelve, mint ahogy nálunk, katolikusoknál szokás„ – gondolkodott el az idős asszony. „Viharos volt a házasságunk... Elváltunk, majd újra összeházasodtunk, de végig szerettük egymást. Pont ezért gondolom, hogy biztosan nem haragudna Pista, ha nem mellé temetnének, hanem az anyukám mellé. Ő is Budapesten nyugszik, de egy másik temetőben”.

Joli néni már eldöntötte, miként búcsúztassák, ám egyáltalán nem készül a halálra.

„Tudom, a 78 évem nem kevés, nehezen mozgok, sok mindenem fáj, de jól vagyok. Sok kedves ember segít nekem, nem is vagyok olyan egyedül. Ha pedig eljön az idő, akkor találkozom majd újra az anyukámmal. Nagyon szerettük egymást, amikor Pista egy időre elhagyott, vele laktam együtt, szép emlékeket őrzök azokról az évekről„ – mesélte Jolika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”