tóth gabi
A 72 éves korában elhunyt lantművésztől egyáltalán nem hétköznapi módon búcsúzott el a család.
Édesapja halála óta először és utoljára szólalt meg Benkő Dániel lánya. A neve elhallgatását kérő gyermek megelégelte, hogy alaptalan pletykák keringtek édesapja búcsúztatójáról, és lépten-nyomon arról faggatják, hogy hol nyugszik Benkő Dániel.
Karácsony előtt, 2019. december 15-én hunyt el hazánk leghíresebb lantművésze, Benkő Dániel. A 72 éves korában eltávozott zenészt a szerettei és a családja teljes titokban helyezték örök nyugalomra, és azt egészen mostanáig csak találgatni lehetett, hogy hol pihennek a művész földi maradványai.
Pedig nagyon sokan szerették volna leróni a tiszteletüket a művész emléke előtt. Ám hiába faggatták az újságírók a művész utolsó szerelmét, Bazsarózsát, ő nem akarta elárulni, hol van a sírhely, sőt a közeli a barátok is állították, hogy nem tudnak semmit a temetés körülményeiről.
Teljes titok fedte a részleteket. Eddig. Ugyanis a Bors többszöri kérésére Benkő Dániel lánya – aki azt szeretné, hogy a neve maradjon titokban – megtörte a csendet, és most először és utoljára szólalt meg imádott édesapjáról, és a búcsúztatójáról.
„Sajnálattal tapasztaltam, hogy kérésem ellenére – mely szerint mindenki legyen szíves tiszteletben tartani édesapám emlékét – olyan írások jelentek és jelennek meg a mai napig, amelyek távol állnak a valóságtól. Most édesapám temetésével kapcsolatban szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba” – mondta a lány.
„Édesapám, Benkő Dániel, a csodálatos művész egy erős, megingathatatlan személyiség volt. Egy kőszikla, aki azt akarta, hogy az emberek szemében örökké ez a kép éljen, ha rá gondolnak. Ő egy szárnyaló lélek, aki nem arra teremtetett, hogy halála után testének hamvai egy márvány sírkő rabjává váljanak; nem egy zarándokhelyen kívánt nyugodni, ami az elmúlást juttatja eszükbe az odalátogatóknak. Így hát az ő kérésére hamvait szabadjára engedtük a szálló szélben a hozzá igazán közel állók körében. Aki szeretne tőle elbúcsúzni, nem teheti, mert ő most is ott van mindenhol; a fűszálban, a fákban, a szélben és a csodálatos zenéjében, amely örökké fennmarad az utókor gyönyörködtetésére” – árulta el a zenéz lánya.
A lantművész váratlan halála az egész országot megrázta, pláne Benkő Dániel lányait, és fiatal párját, Bazsarózsát. A zenész barátai a mai napig képtelenek felfogni a történteket, egyikük ráadásul testközelből, tehetetlenül nézte végig, ahogy a művész életéért hosszú ideig küzdenek a mentősök.
A lantművész jó barátja, aki állítólag a ház körüli teendők elvégzésében is segített a 72 éves zenésznek, azt mondta, hogy a tragédiát még csak sejteni sem lehetett, hisz Benkővel minden a legnagyobb rendben volt. Néhány órával a halála előtt még azzal viccelődött, hogy viszonylag korán aludni megy, tizenegy óra körül azonban szólt az asszonynak, hogy nyomást érez a mellkasában...