LELKIZŐ

Most kaptuk a hírt: meghalt Benkő Dániel

A lantművész tegnap este tragikus hirtelenséggel hunyt el 72 éves korában.
  • Szerző: Ripost

A kereste Benkő Dánielt a telefonján, egy közeli barátja vette fel, aki megerősítette, hogy a lantművész hirtelen rosszul lett, és már hiába hívtak hozzá segítséget, nem lehetett megmenteni. Lapunk úgy tudja, az esti órákban mellkasi nyomásra panaszkodott.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Ripost

Benkő Dániel 1947. július 29-én született Budapesten. 1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett.

1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezik a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője. A művészt 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

És ezeket olvastad már?