RETRO RÁDIÓ

Megható, mit mondott a halála előtt Csukás István

CSUKÁS István
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 02. 24. 20:10

A Kossuth-díjas író, költő azt is egyfajta díjként élte meg, hogy bekerült a Nemzeti Alaptantervbe.

Néhány héttel ezelőtt adott interjút az Origónak Csukás István. A nagy mesemondó óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy bekerült a Nemzeti Alaptantervbe, ezt egyfajta díjnak tekintette.

Fotó: MTI: Mohai Balázs

„Néhány napja hívtak telefonon, hogy hallottam-e a hírt. Nem hallottam, de nagyon örültem neki. Tulajdonképpen ez is egy díj, csak másfajta. Életemben sok díjat kaptam – hivatalos díjakat, és a gyerekektől a szeretet aranyérmeit. De azon tűnődtem, hogy ez a halhatatlanság kapuja. Többek között Petőfivel, József Attilával, Móricz Zsigmonddal osztozom. Mégpedig egy nagyon szép helyen: a gyerekek fejében. Eddig is olvasták a könyveimet a gyerekek, de most, hogy bekerültek a meséim a Nemzeti Alaptantervbe, úgy olvassák majd, hogy ezek a világ fontos tudnivalói közé tartoznak. Ez nagyon megtisztelő” – fogalmazott az Origónak Csukás István.

Az író azt is elmondta, hogy a mai, rohanó világban is nagy szükség van a mesékre.

„Fontosnak tartom, hogy a gyerekkor minden szakaszában megkapják a kicsik a nekik szóló műveket. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a mese segít birtokba venni a világot” – mondta el a portálnak adott utolsó interjújában az író.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.