Létrehozva: 2020.01.10.

Előkerült egy interjú: Gesztesi Károly megjósolta, mi fog vele történni

Megdöbbentő, mit mesélt még 2008-ban a január 4-én elhunyt színész.

11 éve felvett, de sosem közölt interjú jelent meg a Best magazinban. Akkor Gesztesi Károlyt rettenetesen megrendítette az olimpiai bajnok, Kolonics György halálhíre, akinek edzés közben váratlanul megállt a szíve. A tragédia utánGesztesi úgy érezte, hogy változtatnia kell az életén.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

„Karcsi, állj le! Rengeteget dolgozom, keveset pihenek. De, mi értelme mindennek, ha utána nem látom majd felnőni a gyerekeimet? A lányom még csak kétéves lesz, szeretnék ott lenni, amikor leérettségizik, amikor férjhez megy” – mondta a lapnak 2008-ban Gesztesi.

Két évvel később a Jóban Rosszban című sorozatban alakított karaktere infarktust kapott, ekkor kezdett újra a témával foglalkozni.

„Vagy agyvérzést fogok kapni, vagy infarktust. Rájöttem, ez nem mehet így tovább! Inkább keressek kevesebbet, de véget kell vetnem az öngyilkos rohanásnak” - mondta akkor a színész.

Amint a Ripost is beszámolt róla, Gesztesi Károly január 4-én vezetés közben lett rosszul, infarktust kapott. A mentősök ötven percig küzdöttek az életéért, de nem jártak sikerrel. A színészt január 9-én Budakalászon a Csalogány utcai temetőben kísérték utolsó útjára a családtagjai és legközelebbi barátai. Gesztesi Károly 56 éves volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”