3 éve

Megszólalt Bazsarózsa: Összeomlott a gyásztól Benkő Dániel kedvese

A fiatal táncosnő ma reggel értesült a hírről, hogy idős művész szerelme, Benkő Dániel az éjszaka folyamán elhunyt.

Amint a Ripost elsőként beszámolt róla, 72 éves korában elhunyt Benkő Dániel! A lantművész az este folyamán mellkasi fájdalomra panaszkodott, rosszul lett, de a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. Benkő Dániel az utolsó médiamegjelenéseiben általában Bazsarózsa mellett mutatkozott, akire a kedveseként hivatkozott. A fiatal táncos a könnyeivel küszködve adott nyilatkozatot.

Fotó: Ripost

„Reggel értesültem én is a hírről. Nagyon nehéz ilyenkor megszólalni. Pár napja találkoztunk, akkor még minden rendben volt. Bár jó ideje nem mutatkoztunk együtt a médiában, a szerelmünk mindvégig kitartott. Nagyon sok időt töltöttünk együtt. Ő volt a mindenem és sosem fog múlni az iránta érzett szerelmem.”

Bazsarózsa azt is elárulta, hogy sok közös tervük volt, amik már sajnos nem valósulhatnak meg.

„Dani állandóan tervezett. Mindig dolgozott valamin, mindig valami nagyra készült. A közös gyermeken is éveken át dolgoztunk, de a baba nem jött össze. A lelkének egy darabját akartam a szívem alatt hordani, és mindent megtettünk, hogy ez megvalósulhasson. Most már ez sincs. Mióta megtudtam a hírt, ez az egy mondata visszhangzik a fejemben: Csak a derű a fontos. Ha most látna, biztos azt mondaná, hogy ’Ne sírj Bazsikám. Kérsz egy pofont? Nevessél inkább.’ Biztos most ő is nevet fentről. Mindig nevetett” – mondta el az AcNewsnak Bazsarózsa.

Hogy miként gyászolja Benkő Dánielt a sztárvilág? Arról ide kattintva olvashatsz bővebben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem tudta leküzdeni az alkoholproblémáit és a depressziót az olimpiai bajnok sztársportoló

origo.hu

Csalók élnek vissza Tóth Gabi nevével

borsonline.hu

Kandász Andrea férje is megjárta a Mount Everest-poklot, ezt üzente Suhajda feleségének

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek pénz hullik az ölébe nyáron

vg.hu

Brutális mértékben drágul a lángos

origo.hu

Ezzel próbálja felidegesíteni volt feleségét L.L. Junior és fiatal barátnője

mindmegette.hu

A csodatévő fekete bors: ez történik a testeddel, ha rendszeresen eszel belőle

ripost.hu

Szandi gyászol: „Amikor megkaptam a hírt, hosszú percekig sírtam”

ripost.hu

Itt az újabb sztárszakítás? Pedig a TV2 sztárja már a családalapítást tervezte

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

Hős vagy felelőtlen? Így reagáltak a sztárok Suhajda Szilárd halálára

LELKIZŐ

L. L. Junior pelenkázós videóval bizonyítja, hogy jó apa

LELKIZŐ

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

LELKIZŐ

Szandi gyászol: „Amikor megkaptam a hírt, hosszú percekig sírtam”

LELKIZŐ

Gyermeke sírására riadt az éjszaka Molnár Guszti exfelesége, kórházba kellett vinni

LELKIZŐ

Lang Györgyi búcsúztatója: itt vannak a részletek

LELKIZŐ

Új szerelméről mesélt Csősz Bogi: "Nem volt célom, hogy párkapcsolatot találjak"