RETRO RÁDIÓ

Vége, 87 éves korában válik feleségétől Vitray Tamás

Vitray Tamás autóbaleset
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 14. 05:45

A legendás tévés 32 évnyi házasság után válik feleségétől, Kállay Boritól.

Nehéz döntést hozott Vitray Tamás és felesége, Kállay Bori. A házaspár úgy érezte, harminckét évnyi házasság után lezárják a kapcsolatukat, és elválnak. A 87 éves tévés úgy érzi, legjobb belátása szerint cselekedett, szerinte a sors alakította így az életét. Vitray azonban nem fél az egyedülléttől, bátran néz szembe a jövővel.

Fotó: FEM3

„Igen, a hír igaz. Harminckét évnyi házasság után egyetértésben döntöttünk így. Általában nem szoktam 87 évesen válni, de a sors máshogy rendelte. Nincs bennem gyűlölet, nincs bennem harag. Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátra van” – mondta a Story magazinnak Vitray, majd hozzátette: sikerült a feleségével úgy lezárnia a házasságát, hogy abból semmiféle vita sem alakult ki, közösen egyeztek meg mindenben.

Úgy válunk, hogy tökéletesen megegyeztünk, a bíróságnak nem kell a szemöldökét sem felvonnia, nem lesz vita. Van hol lennem, a fiaim mindenben segítettek. Amúgy sok évvel ezelőtt kipróbáltam az agglegényéletet, nem félek az egyedülléttől, bár igaz, ami igaz, akkor még jóval fiatalabb voltam. Most lettem igazán agg-legény” – fogalmazott Vitray.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.