Létrehozva: 2019.11.19.

Szomorú vallomást tett Suzy, erre kényszerül a válás után

Az énekesnő több lábon akar állni, mert úgy érzi, mostantól neki kell eltartani magukat a közös kislányukkal.

Jolly és Suzy kapcsolata hét hónapja ért véget, a mulatóssztár azóta a hét minden napján dolgozik. Nemrég nyitott egy gofrizót és szinte ki sem mozdul a pult mögül. Az énekesnő a Blikknek kijelentette, papíron sem akar már Tarcsi Zoltán felesége lenni!

Fotó: TV2

„Nehéz volt tudomásul venni, hogy 13 év után elhagyott, mégis hálás vagyok, mert valóra váltotta az álmomat, miatta kerültem színpadra, és szép dalokat írt nekem is. Házaspárként működtünk, közös kasszán, de ezentúl csak magamra számíthatok, egyedül kell eltartanom a kislányunkat. Ezért segítettek a szüleim boltot nyitni. A gofrizó az én ötletem volt, csajosra csinosítottam, de a szüleim adták a tőkét, és Niki húgommal készítjük a finomságokat. Édesanyám a legnagyobb támaszom, jártas a kereskedelemben, mindenre megtanított. Ha nem tartják bennem a szeretteim a lelket, nem segítenek, képtelen lettem volna talpra állni, de mostantól egyedül kell boldogulnom”

- mondta a lapnak az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”