RETRO RÁDIÓ

Rosszul lett Törőcsik Mari: ismét kórházba került

Törőcsik Mari halála: elérzékenyülve emlékeztek rá a TV2 dolgozói
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 29. 08:30

Otthonában lett rosszul a színésznő, akit kórházba szállítottak. Szerencsére pár nap után már haza is engedték.

Három nap után hazaengedték a kórházból Törőcsik Marit. A Kossuth-nagydíjas színésznő még a múlt pénteken került be az egészségügyi intézménybe, mivel rosszul érezte magát, és az ápolójával együtt úgy látták a legjobbnak, ha kihívják a mentőket.

Fotó: Sulyok László

„Nagyon köszönöm a sok aggódást, de szerencsére nincs nagy baj” – mesélte a Blikknek a művésznő, amikor elhagyta a kórházat.

„Pénteken nem éreztem jól magam, és pontosan azért, hogy ne legyen nagyobb baj, szóltunk az orvosoknak. Behoztak a kórházba, ahol két napig vizsgáltak. Szerencsére mindent rendben találtak, nem volt semmi gond egyik eredményemmel sem. Sőt, jókat aludtam itt, és mindenki nagyon kedves volt. Ráadásul egyáltalán nem voltam egyedül, az ápolóm végig velem volt.”

Törőcsik Marit hétfő délelőtt szállították haza, így már újra velemi otthonában pihenhet, erősödhet.

„Szeretem az őszt, és eddig olyan szép idő is volt! Sokat voltunk kint a friss levegőn, de lehet, hogy a hirtelen időváltozás nem tett jót. A lényeg, hogy újra itthon lehetek, mert itt tudok a legjobban erősödni. Nem szeretek én már kórházban lenni, csak annyit, amennyit muszáj” – folytatta a színésznő, aki legutóbb tavasszal került kórházba nyelőcsőproblémái miatt.

„Azzal már nincs gond, jól tudok enni, étvágyam is van. Sokan látogatnak, hívnak, keresnek, amitől mindig jó kedvem lesz, és csak ez számít!”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.