RETRO RÁDIÓ

Családi botrány: nem ment el a rokona a Szomdédok atyjának temetésére

Családi botrány: nem ment el a rokona a Szomdédok atyjának temetésére
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 07. 20. 13:45

A testvérek nagyapjuk, Molnár Ferenc hagyatékán vesztek össze, a viszonyuk pedig annyira elmérgesedett, hogy évek óta nem álltak szóba egymással.

Nem sikerült rendeznie viszonyát a féltestvérével Horváth Ádámnak, ezért a rendezőlegenda úgy hunyt el, hogy haragban volt Sárközi Mátyással.

A József Attila-díjas író évek óta Angliában él, és el sem ment a Szomszédok atyjának temetésére. Viszályuk mögött egy régi, örökösödési ügy áll.

Az ügy A Pál utcai fiúk világhírű szerzője, Molnár Ferenc örökségével kapcsolatos, az író volt ugyanis Horváth nagyapja. Művei után a család több tagja, még a dédunokák is kapnak szerzői jogdíjakat, ám az író spórolt pénzét nem tudták elosztani egymás között a testvérek - tudta meg a Blikk.

"A csaló amerikaiaknak vissza kellett adniuk a pénzt, amit addigra már elköltöttek. Persze ez a bírót nem hatotta meg, árverezett mindent, hogy kifizesse a jogos magyar örökösöket. Itt kezdődött a vita, kinek mi és mennyi jár, és ez sajnos eldurvult, mert senki sem engedett az igazából. Ádám és Mátyás gyerekként nagyon szerették egymást, büszkék voltak a másik munkásságára, de ezután évekig nem beszéltek" – mondta el a lapnak a rendező egyik barátja.

Csűrös Karola nem bánja, hogy sógora nem vett részt a temetésen: úgy véli, férjének nem volt valójában testvére.

"Ádámnak nincs fiútestvére, nincs öccse. Nem láttuk volna szívesen a temetésen, jobb is, hogy nem jött el. Szerencsére ő sem érezte szükségesnek, hogy ott legyen, ezzel pedig megkímélt minket egy kellemetlen helyzettől" - fogalmazott az özvegy.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.