tóth gabi
Férjével két évvel ezelõtt döntöttek úgy, hogy Maja nevû kislányuk mellé szeretnének még egy gyermeket, ám úgy tûnik, errõl a vágyukról le kell mondaniuk.
Hiába szeretné, nem jön össze a második baba Judyéknak. Az énekesnő és kedvese, Balázs évek óta boldog házasságban élnek, napjaikat pedig kislányuk, a hét és féléves Maja aranyozza be.
A pár azonban néhány éve úgy döntött, hogy szeretnének még egy kisbabát, próbálkozásaik azonban egyelőre hiábavalónak bizonyultak.
"Két éve alakult úgy az életünk, hogy elhatároztuk, jöhet a második gyermek. Azóta próbálkozunk, de nem sikerült teherbe esnem. Pedig egészségesen élek, boldog vagyok, elvileg semmi akadály nincs. Igaz, van egy miómám, de Maját is emellett szültem. Nagyon szeretnék egy kistestvért szülni a lányomnak, aki tudom, hogy hatalmas segítség lenne, hiszen bárhová megyünk, mindig a kisebbeket pesztrálja. 44 évesen is anya lennék, kitolódott a gyermekvállalás” – mondta el az AC Newsnak az énekesnő, aki boldog, amiért kislánya, Maja csodálatos lélek.
„Maja nem csak gyönyörű, de ügyes és okos is, minden elfogultság nélkül állíthatom. Sokszor szóba kerül a kistestvér kérdése, tudja, hogy nem rajtunk múlik…
Lehet, most már el kell engednem ezt a dolgot, persze nem vagyok tőle boldog.
De hiszek a sorszerűségben, ha így marad, akkor ennek így kell lennie. Elfogadom, ami nekem meg van írva, nem is tehetek mást. Az életem így is kerek!” - fogalmazott Judy.