RETRO RÁDIÓ

Már hónapok óta gyászolja Bács Ferencet az özvegye

Már hónapok óta gyászolja Bács Ferencet az özvegye
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 03. 07:10

A színész hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, így feleségének, Edinának volt ideje felkészülnie a legrosszabbra. Az asszony célja most az, hogy imádott férjéhez méltó módon élje a mindennapjait.

Hiába telt el több mint két hét, nem múlik Bács Ferenc özvegyének fájdalma. Trefil Edinának az alapoktól kell újraépítenie az életét, jóllehet, már hónapok óta küzd a gyásszal. Edina a %RIPOST%-nak elmondta, jó ideje tudta már, hogy közös útjuk a férjével a végéhez közeledik.

Ezért megpróbált "előre gyászolni", hátha úgy könnyebb lesz feldolgoznia a valódi veszteséget.

"Valójában hónapok óta tudtam, hogy Feri el fog menni erről a világról. Nem egy hirtelen jövő, gyors betegség okozta a végzetét, hanem egy hosszú folyamat vége volt az, hogy ő elhunyt. Nem most kezdtem el gyászolni őt, hanem jóval hamarabb. Igyekszem, hogy Ferihez méltó módon tegyek mindent, beleértve azt is, ahogy megélem, kezelem és viselem a gyászt. Próbálok túlélni, jelenleg ügyintézéssel, a kötelező teendők elvégzésével telnek a napjaim" - mondta el a RIPOST%-nak az özvegy.

A részletekért olvasd el a %RIPOST% napilap pénteki számát!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.