RETRO RÁDIÓ

Megrendítő helyzetbe került a magyar színész: levélben könyörgött munkáért

Megrendítő helyzetbe került a magyar színész: levélben könyörgött munkáért
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 07. 10:00

Komoly anyagi gondokkal küzdött Galkó Balázs.

Hét év mellőzöttség után újra fővárosi színdarabban játszik a 69 éves Galkó Balázs, a József Attila Színházban kapott szerepet. Pénteken debütál a Lila ákác című Szép Ernő-regény színpadi változatában.

"Örömömben ugrándozni kezdtem, amikor Nemcsák Karcsi felhívott egy hónappal ezelőtt, mert ekkor már nagyon el voltam keseredve" – magyarázta a színművész.

Galkónak az Újszínház 14 év után, 2012 februárjában bontotta fel a szerződését. Azóta csak néhány vidéki színházban kapott mellékszerepet, és alkalmi művészi munkákból egészítette ki a nyugdíját.

"Havi 102 ezer forint a nyugdíjam, és hiába kapunk családi pótlékot a két kisebbik gyerekünk után, január közepén be kellett látnom, már nem tudom teljesíteni azokat a penzumokat, amelyek négyünk eltartásához szükségesek. Nagyon magam alatt voltam. Úgy éreztem magam, mint Houdini a búvárharangban a Temze fenekén, és Nagy László sorait mormoltam: nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem..., de egy hárommondatos levélre végül rászántam magam" – mondta Galkó.

"Öt fővárosi színházigazgatónak írtam meg, hogy „nagyon hiányzik a színház, szükségem lenne munkára, bármit elvállalok”, de Karcsi volt az egyetlen, akitől nem sajnálkozó választ kaptam" – idézte fel Galkó, akinek két nagyfia, a 41 éves Máté és a 38 éves Pál mellett két kiskorú gyermeke is van, Sára 13, Márton 12 éves.

Galkónál 2016-ban diagnosztizáltak rákos megbetegedést, akkor sugárterápiát kapott. Most már tünetmentes.

"Jól vagyok! Úszok, futok, biciklizek, kirándulok, és eszem ágában sincs visszaszedni azt a 22 kilót, amit leszívtak rólam a sugárkezelések. Borzalmas volt az a hónap, amikor nyelni sem bírtam, nemhogy enni, de lekopogom, túl vagyok rajta" – mondta a Blikknek Galkó, akit nyelvgyökérrák miatt kezeltek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.